Rossz esetben egy sem. Nekem mondjuk van egy – elég jó fej, mondhatom, nagyon figyelmes, megértő, együtt érző, tanácsokat sajnos ritkán ad – pszichológus, ők nem szoktak –, de más zavarót nem is mondhatok. Úgy alakult a dolog, hogy van két nagyon kicsi gyerek. Olyan kicsi, hogy még a nagyobbik sem megy óvodába. Elég jól menedzseli a dolgot, nem is értem, hogy csinálja. Nekem viszont időről időre – öhömm, nem túl gyakran, á, dehogy – adódnak témáim, bánataim, amiket elmesélnék. Mégiscsak a barátnők értik meg az embert legjobban.
Ez a következőképpen zajlik. Hívom a telefonján:
Helló, jókor telefonálok? Némi visítás a háttérben, zakatolás, ütögetés. Persze, ki vagy hangosítva, éppen szeletelem a répát.
A folytatásért kattints az Anyám, borogass caféblogra!
