nlc.hu
Család
Gyerekkel együtt lopták el az autót

Gyerekkel együtt lopták el az autót

Sokkal nagyobb baj is történhetett volna abból, hogy egy anya járó motorral, lazán a parkolóban hagyta az autóját, benne a kisfiával.

A munkahelye parkolójában hagyta az autóját, benne pedig a  nyolcéves kisfiát egy norfolki nő. Az anya a postán dolgozik és fél órával korábban indul a munkanapja, mint hogy a fiát iskolába vihetné, ezért rendszeresen előfordul, hogy előbb bemegy a munkahelyére, elindítja a napi teendőit, közben pedig a kisfiú odakinn várja a járó motorú autóban, és rádiót hallgat.

Ezen a reggelen azonban két autótolvaj pattant be a járműbe. Amikor észrevették a kisfiút a hátsó ülésen, azt mondták neki, hogy az anyukája kérte meg őket, hogy vigyék el az iskolába. És valóban így történt: elhajtottak az iskolához, ahol a kisfiú kiszállt, és bement az épületbe.

Gyerekkel együtt lopták el az autót
Ebbe az iskolába jár a kisfiú

Amikor az anya észrevette, hogy a gyerek és az autó eltűnt, azonnal értesítette a rendőrséget, akik tíz perccel később az iskolában meg is találták a kisfiút. Úgy ült benn az első óráján, mintha mi sem történt volna. Amikor a rendőrök kikérdezték a történtekről, akkor vált csak világossá számára, hogy mekkora veszélyben volt. Az autótolvajok azonban tényleg kizárólag a járműre utaztak, eszük ágában sem volt gyereket rabolni, és nem is bántották a kisfiút.

Hamarosan aztán az autót is megtalálták, ugyanis az anya a mobiltelefonját is a járműben hagyta és annak adatai alapján sikerült beazonosítani a jármű hollétét.

Forrás: People

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top