Aztán ráléptem a spiritualitás útjára, és elkezdtem átformálni a gondolataimat. A tévedésemet, a hibáimat, az önmagam ellen elkövetett árulásokat átneveztem tapasztalásnak. Mert így jobb, így szebb, hiszen nem tudom már megváltoztatni. Hiába tenném fel vagy tettem fel százszor, ezerszer a kérdést. Miért? Miért engedtem, hogy valaki elvegye a lényem? Miért engedtem, hogy valaki elvegye az életem? Miért engedtem, hogy ezt tegye velem? És miért engedtem, hogy ezt tegye a gyermekemmel? Miért?
Nem leltem meg a választ. Mint ahogyan arra sem, miért nem jöttem el hamarabb? Miért nem? Már nem teszem fel ezeket a kérdéseket. Mert elmúlt. A múlt nincs többé, nem engedhetem meg, hogy elvéve a fél életem, romba döntse a jelenem, és egy szép jövőt, amelyet megálmodtam magamnak, és megálmodtam a gyermekemmel. És nem tettem fel a kérdéseket. Elfogadtam, hogy ezek kellett ahhoz, hogy azzá váljak, aki vagyok, elfogadtam és szépen elkezdtem élni az új életem. Amelyben felfedezem a szépségeket, az álmokat, amelyben létezhetem.
A folytatásért kattints a Léleksuttogó caféblogra!
