nlc.hu
Család
Nem engedik be Kínába a kanadai szépségkirálynőt

Nem engedik be Kínába a kanadai szépségkirálynőt

A kínai származású kanadai szépségkirálynő, Anastasia Lin a Miss World világversenyre utazott volna Kínába, ám nem engedik be az országba, mert ott nemkívánatos személy.

Anastasia Lin Kínában született és 2003-ban, tinédzserként költözött az édesanyjával Kanadába. Emberi jogi aktivistaként többször is bírálta a kínai elnyomást és cenzúrát, emellett pedig tudható róla, hogy a Fálun Gong nevű ősi, kínai vallási meditációs módszer gyakorlója, mely Kínában be van tiltva.

Nem engedik be Kínába a kanadai szépségkirálynőtAnastasia Lin

A kanadai Miss World cím jelenlegi birtokosa nem kapott hivatalos meghívást a december 19-én, a kínai Sanya városában megrendezendő Miss World világversenyre, emiatt pedig vízumot sem tudott szerezni. Megpróbált ugyan elutazni a világverseny helyszínére, ám Hongkongban nem engedték fel a Kínába tartó repülőgépre.

A szépségkirálynő a sajtónak úgy nyilatkozott: nem érte váratlanul a kitiltása, biztos abban, hogy politikai okokból lehetetleníti el a kínai kormány, hogy részt vehessen a világversenyen. Elmondta továbbá, hogy az édesapját, aki még mindig Kínában él, zaklatják a hatóságok az ő aktivista tevékenysége miatt.

Forrás: BBC

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top