Elképedésemet látva elmagyarázta, hogy az ismerőse – hívjuk Mancinak – azt olvasta valahol az internet sötét mély bugyraiban, hogy azoknak a nőknek, akiknek nincs szexuális életük, minimum méhnyakrák a jutalmuk, mert amelyik szervünket nem használjuk rendeltetésszerűen, az bizony megbetegszik. Innen jutott Manci arra a következtetésre, hogy az ő méhe el fog sorvadni, mert a férjével nincsenek annyira jóban már jó ideje, hogy szexuális életük legyen, Manci pedig nem fanyalodik rá, hogy csak ezért elcsábítsa újra az urát. Inkább felment egy szexpartnerkeresőre és kerített magának szeretőt, akit csak arra tart, hogy “karbantartsa”, hogy nehogy sorvadni kezdjen.
Manci talán kicsit túlzásba esett, és lehet, hogy más lenne a megoldás az ő problémájára – egy jó pszichológust mindenképp felkeresnék a helyében –, és erősen valószínűnek tartom, hogy senkinek sem sorvad el a méhe, ha nem szexel.
Forrás: glasbergen
Elsorvadhat mondjuk a lábunkban valamelyik izmunk, ha meg sem mozdítjuk ki tudja hány évig, de azt hiszem, erre a méh képtelen szex nélkül is.
Arra viszont Manci remekül rávilágított, hogy egyrészt milyen veszélyes minden badarságot elhinni, amit olvasunk a neten, másrészt pedig, hogy ha kicsit elmélyedünk a cikkekben, amelyek érintik a szexualitás kérdéskörét, akkor az az érzésünk támad, hogy szexelni kötelező. Aki nem él szexuális életet, az minimum selejt, az egészsége kárt szenved, tönkremennek a kapcsolatai, és úgy általában nem normális. Sőt mentálisan kifejezetten beteg, és forduljon orvoshoz az, aki nem kívánja a szexet, és nem tesz meg mindent azért, hogy legalább egy hímet levadásszon magának, akivel űzheti ezt a nemes sportot.
Most jöhetnék a Maslow-piramissal, hogy a szex valóban a primer drive-ok között van, de azért ne szaladjunk már el ennyire, hogy akinek nincs szexuális élete, az már nem is ép ember. Igenis vannak olyan élethelyzetek, események és korszakok, amikor nőként a hátunk közepére sem kívánjuk a szexet. És köszi, de nem akarok még ettől is lelkifurdalást érezni, és azt gondolni magamról, hogy egy nagy nulla vagyok, mert még nemi életet sem bírok magamnak összekalapálni.
A legtipikusabb ilyen kérdésbe bújtatott kritikát természetesen az egyedülálló nők kapják, mert náluk nyilvánvaló, hogy nincs férfi (nincs sírás), nincs szex.
Lehetsz te boldog, réteken szökellő szingli, vagy egyedülálló többgyerekes anya, a kérdést szinte azonnal az exférfi lelépése után neked szegezik akár a közvetlen környezetedben, akár a cikkekben: “na, és mikor lesz új pasid?”
Részemről a válásom után még legalább egy évig úgy gondoltam, hogy remélem soha többé nem lesz pasim, de ha meg is ismerkednék valakivel, azzal sem bújnék azonnal ágyba. Az ember lánya ne lépjen kétszer ugyanabba a folyóba, már volt úgy, hogy rögtön, szinte azonnal vége is lett, és csak maradt a jó öreg üresség és kihasználtság érzése. Meg nem is kívántam senkit ilyen közel engedni magamhoz pont azután, hogy megégettem magam.
Hát kinek kell ez? Csak azért fogjak magamnak egy férfit valamelyik random társkeresőn, hogy összejárjak vele szexelni? Mert nehogy elsorvadjon a méhem, és nehogy megszóljanak mások, amiért nincs a lábam között időnként egy férfitest. Nekem ez nem megy, de szerintem számtalan más nőnek sem így működik az érzelmi világa, és nem csak én vagyok túl érzékeny. A testgyakorlás céljából elkövetett szex számomra nem opció, nem azért, mert prűd vagyok, hanem azért, mert nem érzem magam egy testrésznek, lélek nélkül.
Nem karbantartani kell engem, mint egy gázbojlert, hanem mondjuk törődésre meg szeretetre lenne szükségem, mint egy emberi lénynek.
Márpedig a csapból is az folyik, hogy Mancinak van igaza, amiért gázbojlerként tör előre, hogy szerelőket keressen a nemi szerveihez. Ha elváltál, akkor – kacsintós szmájlival – azt sugallják neked, hogy “te is nő vagy, igényeid vannak, miért ne elégítenéd ki a vágyaidat”, ha szimplán szingli vagy, akkor meg azt, hogy “nem kell megtalálni életed pasiját, elég, ha a szexuális életed rendben van”. És tippekkel árasztanak el, biztos, ami biztos, ha elfelejtetted volna, hogyan kell felszedni a pasikat szexelni. Aki pedig amúgy nem is akarná a szexet jelenleg az életébe, az elkezd elbizonytalanodni saját magában, hogy biztos vele van a gond, hogy nem kívánja, és biztos ő a hibás, amiért már megint nem bír normálisan létezni.
A Manci-féle nőket nem ítélem el, mert mindenki azt tesz saját magával, amit akar, szíve joga, ha ő elhiszi, hogy az a megoldás az életére, hogy szexre keres magának férfiakat, akkor tegye. Csak ne legyen már kötelező. Pont a szex témaköre az, amiben minden normális, ami annak az adott embernek vagy párnak normális. Ha neked nincs kedved, akkor ne szexelj, ha kedved van, akkor meg szexelj. Milyen egyszerű. Manci esetében mondjuk én előbb kipróbálnám a párterápiát, és esetleg a férjemmel a szexuális élet felélesztését, ha már ott van kéznél az a férfi, minek elkalandozni másfelé. De ez csak az én konzervatív véleményem, ami jó eséllyel nem fér bele az elsorvadó méhek világába.
