Család

Boldogság színekben

Igen, az álmaim meg fognak valósulni. Tudom. Érzem. Letisztultak a céljaim az év végére, és így kezdtem bele az új évbe.

Gondolom, sokan tettetek fogadalmat erre az évre is. Én próbálok olyasmit megfogadni, ami nem fog nyomni az év során, nem tesz rám terhet, hogy meg “kell” csinálnom, meg “kell” valósítanom. A “kell” helyett inkább hagyom, hogy megtörténjenek velem a dolgok. 

2016. az elköteleződés éve. Minden értelemben. Lesz, akinek párkapcsolati téren, lesz akinek munkában, hivatásban, boldogságban. Az elengedés és a lezárás éve is. De mindez jó, nagyon jó! Mert ami eddig nem sikerült, az sikerülhet. De hogyan? Úgy, hogy tudod, mit szeretnél, és minden erődet, gondolatodat, érzésedet tudod a boldogság irányába mozgósítani. Ennyire egyszerű lenne? A válaszom: igen!

De nem vagyok sem asztrológus, sem látó, egyszerűen jók a megérzéseim. Ezt több példával is alá tudnám támasztani, de most nem ezen van a lényeg. Idén ismét láthatóvá teszem magam számára, mennyi csodás dolog van az életemben.

A folytatásért kattints a Menthai caféblogra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top