Család

Margit néni felrobbantotta magát, mert lemaradt a Shrekről

Egészen hihetetlen eset történt a Csongrád megyei Balástya egyik tanyáján. Felrobbantotta magát az ott élő idős asszony, mert nem nézhette meg a Shrek című filmet.

Margit néni unokájával, annak férjével és két dédunokájával lakik együtt a Csongrád megyei Balástya egyik tanyáján. A család szomszédja meghívta vasárnap ebédre a fiatalokat és gyermekeiket, a 82 éves asszonyt otthon hagyták. Indulásukkor a néni kérése ellenére a férfi kikapcsolta a tévét, ő pedig nem tudta visszakapcsolni, pedig nagyon meg szerette volna nézni a Shreket.

Az idős asszony mérgében szétverte a készüléket, majd a melléképületben lévő két gázpalackból az egyiket bevitte a házba és a cserépkályha mellé állította. Margit néni közben felhívta a családot, hogy jó étvágyat kívánjon, a falra felírta a férfi nevét, hogy ő a gyilkos, aztán kinyitotta a gázcsapot. A palack nem sokkal később felrobbant.

A súlyos égési sérüléseket szenvedett Margit nénit még időben ki tudták menekíteni a házból, jelenleg kórházban ápolják – írja a Bors.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top