Család

Obama nem vállalta a beszédet a lánya érettségi ünnepségén

Barack Obama amerikai elnök nem tart majd beszédet a lánya érettségi ünnepségén. Egészen érthető okból.

Barack és Michelle Obama idősebbik lánya, Malia idén tavasszal teszi majd le az érettségit. Középiskolája felkérte az amerikai elnököt, hogy tartson beszédet az érettségi ünnepségen, ám Obama nem vállalta azt.

“Sötét szemüveget fogok viselni… És sírni fogok” – indokolta az elnök, hogy miért mondott nemet.

Barack Obama nem vállalta a beszédet a lánya érettségi ünnepségén

Barack Obama büszkén vállalja, hogy ha  lányairól van szó, bizony könnyen elöntik az érzelmek. Tavaly szeptemberben például egy nyilatkozatában elárulta, hogy már azt is nehezen állta meg könnyek nélkül, amikor Maliát elindította az iskolába végzős tanévének első tanítási napján.

Forrás: Jezebel

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top