A gyereket tervező párok egy részének erőteljes elképzelései vannak arról, hogy milyen nemű gyermeke(ke)t szeretne. Talán elsőre nem is gondolnánk, de ettől is függ, hogy gyarapszik-e a magyar – vagyis hogy hány gyermek születik.
Magyarországon az ezredforduló környékén egyszer már felmerült, hogy serkenteni lehetne a gyermekvállalási kedvet azzal, ha a harmadik gyermeknél engedélyeznék a kicsi nemének megválasztását. Igen ám, csakhogy ez visszaüthet, hiszen így nagyobb eséllyel születnének meg a harmadik gyerekek, ám kisebbel a negyedikek, legalábbis azoknál, akik kimondottan fiúra vagy lányra hajtottak. Több országban igazolt tény ugyanis, hogy amíg adott párok tervei nem válnak valóra (például nem születik meg a vágyott fiúgyermek), addig a szülők nagyobb eséllyel vállalnak további gyermeket.
Az Életünk fordulópontjai országos, reprezentatív vizsgálat keretében gyermekvállalási korban lévőket kérdeztek meg (vegyesen férfiakat és nőket), de csak olyanokat, akiknek már volt egy vagy két gyerekük.
Ami kiderült: Magyarországon
az egygyermekesek körében a lányos szülők nagyobb arányban terveznek második gyermeket, mint akiknek fiuk van.
Ez azt sugallja, hogy a “fiúsok” inkább megelégszenek a “teljesítményükkel”, míg a lányosoknak többször marad némi hiányérzetük.
Érdekes, hogy a kétgyermekesek esetében ez az arány megfordul:
a kétfiúsok valamivel nagyobb arányban vállalnának harmadik gyermeket, mint a kétlányos szülők.
Ugye-ugye? Két fiú már elég a boldogsághoz, sőt a kétségbeeséshez is, és az ember szinte könyörögni kezd a sorsnak egy nyugis kislányért… A kétlányosok meg? A második után belátják, hogy ők az élet nyertesei, és nem kísértik tovább a sorsot. Vagy… olyan elegük lesz a gyereknevelésből, hogy már egy fiú szülésének gondolata sem villanyozza fel őket.
A természet egyébként akkor tenné a legnagyobb szívességet fogyatkozó társadalmunknak, ha első és második poszton azonos nemű utódokat küldene közénk: vagyis az elszánt magyar párokat két lánnyal illetve két fiúval ajándékozná meg.
Az azonos neműeknek ugyanis öt kerek százalékkal nagyobb esélyük van egy kistesóra, mint a vegyes párosoknak,
utóbbiaknál szegény potenciális harmadik gyerkőcnek drámaian csökken az esélye a megszületésre. Nem csoda: ugyebár minek ugráljon tovább az ember, ha megvan a nagykönyvben megírt egy fiú-egy lány kombináció? (Természetesen elsőként a fiúval, hogy majd megvédhesse a húgát a suliban.)
Hogy lássuk ezt pontosan is: a két azonos nemű gyermekkel rendelkező válaszadók 13%-a tervez harmadik gyermeket szemben a különböző nemű gyermekeket nevelőknél mért 8%-os aránnyal. (Ebből persze az is kitűnik, hogy nem hemzsegnek a háromra vágyók úgy alapjáraton sem – na, majd most!)
Nézzük, hogy azok, akik további gyermeket terveznek, milyen nemű gyermekre vágynak! Nos, kétharmaduknak mindegy a dolog, sőt, 11%-nak akkor is az, ha nem kiegyenlített a gyermekeik nemi aránya.
Akiknek nem mindegy a kimenetel, azok között többségben vannak a fiúról álmodók,
és ez igaz azokra is, akiknek még nincs gyerekük (20-13 a fiúk javára).
Magyarországon 16,6% a “megrögzött fiúpártiak” aránya, vagyis azoké, akik első gyermeküknek csakis fiút szeretnének, vagy annak ellenére, hogy már van fiuk, ismételten fiút akarnak. A “csakis lányt” elv hívei lemaradnak mögöttük több mint öt és fél százalékkal.
Érdekes, hogy azok az egygyerekesek viszont,
akiknek fiuk van, nagyobb arányban vágynak lányra, mint amilyen mértékben a “lányos szülők” fiúra.
Az igen ritka, hogy valaki kimondottan duplázni akarjon, vagyis az első gyermekével azonos nemű második gyermeket tervezzen, az meg persze még inkább, hogy két egynemű gyermek után se változtasson ezen: ötször annyian vannak azok,
akik legközelebb mindenképp ellenkező nemű gyereket nevelnének, mint akik maradnának a már bevált receptnél.
A két egynemű gyermeket nevelők között egyébként újra megjelenik a fiúk nagyobb arányú preferálása:
a kétlányos szülők körülbelül 10 százalékponttal nagyobb arányban szeretnének fiút, mint amilyen arányban a kétfiús szülők lányt.
Azokat a szülőket külön is vizsgálhatjuk, akiknek vagy nincs gyermekük, vagy egy fiuk és egy leányuk van, tehát a nemi arányok a családban kiegyenlítettek.
13,0%-uk szeretne lányt, és 20,5%-uk fiút,
vagyis itt is erőteljes a fiúpártiság.
Magyarországon két különösen vágyott családkép él: van egy markáns csoport, melynek tagjai fontosnak érzik, hogy legyen legalább egy fiúgyermekük, és emellett megjelenik a kiegyenlített nemi arányokra való törekvés is, vagyis a “tökéletes családban” egy fiú és egy lány nevelkedik.
Nézzük, kik azok, akik fiúpártiak, és kik vágynak inkább kislányra!
A férfiak kétszer annyian preferálják következetesen a fiúgyermeket, mint a lányt. A nők körében a két csoport közel azonos arányban van jelen.
A diplomásoknál kiegyenlített a helyzet, és itt vannak a legtöbben azok is, akik azt mondják, nekik mindegy.
Az érettségivel rendelkezőknél viszont kiemelkedően magas a fiúpreferencia aránya.
Tévhit, hogy a falvakban élők inkább fiú utódra vágynak, a lakhely igazából nem befolyásolja ezt. Sokkal inkább számít az, hogy valaki mit gondol a nemi szerepekről. A férfi és nő “dolgáról” konzervatívan gondolkodók sokkal magasabb arányban akarnak fiút, ami már csak azért is érdekes, mert ezzel egyrészt rejtett módon beismerik, hogy a hagyományos szerepek a fiúknak kedveznek, másrészt vélhetően nem gondolkodnak el azon, hogy majd ki fogja azt a rengeteg szép szál legényt megszülni…
Készült Kapitány Balázs-Csapodi Csaba: A születendő gyermekekkel kapcsolatos nemi preferenciák Magyarországon c. vizsgálat, és Kapitány Balázs demográfus előadása nyomán. Köszönet az SZCSLE Egyesületnek!
