Vagy legalábbis egy a rosszabb fajtából, mert kicsi rosszat álmodott, átjött a nagy ágyba, újabb álmában békésen rugdalt összevissza, ahogy szokott – ez nem a rossz álom jele, ez normális nála –, reggel pedig úgy ébredt, hogy a száznyolcvan centi széles heverőn éppen középen és keresztben helyezkedett el, ami azt jelentette, hogy én például borzasztóan aludtam, és nyűgösen, idegesen, leharcoltan ébredtem.
A reggelit félálomban prezentáltam, és – hiába csak oviba megyünk – a tükörben megállapítottam, hogy két hatalmas pattanás fedi el az arcomat, ezért mindenfélét rákentem, majd úgy néztem ki, mint egy nő két hatalmas pattanással, amire mindenfélét rákent, és egy újfajta szemceruzát használtam sminkelésre, amely elkenődött, részben fölragadt a szemöldököm alatti részre, amikor pislogtam – fatális, elképesztő, alapvető sminkhiba –, de legalább elindultunk egy játék turistabusszal felszerelkezve, és az ígérettel, hogy az úton veszünk még bagettet, mert gyermekem nem kiflit fogyaszt, hanem baguette-et, rövid á-val ejti, kimondottan franciásan, és nem emel a szájához szimpla kiflihez hasonlító képződményt.
Így megvettük, elmajszoltuk a b-t, kiszórtuk a morzsa nagy részét a villamoson, én persze próbáltam úgy tenni, mintha ezt nem helyeselném (nem is helyeseltem, de azért az élet kemény, nem harcoltam sokat a morzsákért), elértük a buszt, jeleztünk, és nagy nehezen betrappoltunk az oviba, mialatt kétszer lefagytam és ugyanennyiszer leizzadtam.
A folytatásért kattints az Anyám borogass caféblogra!
