A magyarok csupán egy százaléka gondolja, hogy kényelmesen meg tud majd élni a nyugdíjából, és további 12 százalék hiszi azt, hogy ha szerényen is, de elég lesz az állami nyugdíj idős korában – írja a K&H Biztosító friss felmérésére hivatkozva a Világgazdaság.
A biztosító 30 és 59 év közötti magyarok bevonásával végzett reprezentatív felmérést. A megkérdezettek 31 százaléka úgy véli, hogy az állami nyugdíj semmire sem lesz elég, 15 százalék pedig egyáltalán nem is számít arra, hogy kap majd ilyen juttatást.
77 százalék számít arra, hogy nyugdíjas korában az életszínvonala romlik majd, és csak 3 százalék gondolja úgy, hogy javul.
Azt majdnem mindenki belátta, hogy érdemes lenne előtakarékoskodni a nyugdíjas éveire, ugyanakkor a nyugdíjcélú megtakarítással nem rendelkezők 61 százaléka ebben az évben sem tervezi, hogy elkezd félretenni erre a célra.