A tanár megütötte a gyerekemet, de az apja szerint nem számít

Ciki ez egy tizenéves osztálynál. Az is, hogy az ő tantárgya az egyetlen, ami enyhén szólva gyatrán megy az osztály azon részének, akik nem benyalós anyukákkal rendelkeznek. Az én gyermekem pont beleesik ebbe a pár főbe. A napi szivatások, direkt lefele kerekítések osztályzásnál, javítási lehetőség nem engedélyezése – csak neki! – mind-mind olyan dolog, ami a mélyről jövő anyázás kiváltó oka. Elvégre elég szégyen az, ha egy ugyanolyan szakos tanár felmenőkkel rendelkező gyerek kiborul, és benyögi, hogy elege van xy néniből, mert csak őt szivatja.

Az, hogy én ma kérdőre vontam: miért nem engedte a gyereket javítani, ha már ő sérelmezi, hogy csak kettesre mondta fel a 8 versszakos verset a gyerek (ami karácsonyi ajándékként plusz háziként volt kiadva az olvasónapló bőrbe kötése mellett, valamint sok oldalnyi tanulnivaló; az összes többi tanár nulla házifeladattal látta el őket), és rámröhögött lekezelően, hogy hát meg kell kérdezni az osztályt, hogy ő hagyta a javítást, egy dolog. (Elkönyveltem, hogy a menopauza elég erősen törhetett felszínre, más magyarázat nincs az ilyen fokú bunkóságra.)

A folytatásért kattints a Bopci caféblogra!