Természetesen mindenkinek megvan a maga egyéni oka arra, hogy miért van még egyedül, de azért néhány közös vonás alapján típusokba lehet rendezni a társkeresőket.
A válogatós
Ő persze nem így hívja magát, hanem igényesnek, aki nem hajlandó kompromisszumot kötni. Inkább él egyedül, mint hogy bármiben is engedjen a kívánságlistájából. Természetesen nem tartja irreálisnak az elvárásait, és nem tűnik fel neki, hogy az az ember, akit ő keres, a mesebeli tökéletes herceg(nő), aki sajnos csak a mesékben létezik.
Miért teszi ezt? Valószínűleg fél az intimitástól, nem akar senkit közel engedni magához, fél attól, hogy megsérül egy nem tökéletes kapcsolatban. Nagyon nehéz rajtuk segíteni, mert egyrészt nem érzik azt, hogy bármi gond lenne velük (ők nem válogatósak, csak igényesek). Ha valahogy mégis eljutnak egy szakemberhez, a segítőt is csak nagyon lassan és nehezen engedik közel magukhoz. Idő és türelem kell ezekhez a társkeresőkhöz, hogy egyáltalán elkezdődhessen velük az érdemi munka.
Nem érek rá
Ő az, aki éjjel-nappal dolgozik. Mindegy, hogy pályakezdő vagy karrierépítő harmincas, neki nincs ideje arra, hogy a társkereséssel bajlódjon. Természetesen sokan vannak köztük olyanok, akik tényleg a megélhetésükért és a létfenntartásukért dolgoznak ennyit, most nem róluk beszélek, hanem azokról, akik megtehetnék, hogy lazítsanak egy kicsit a munkában. Nekik nincs is igazán igényük egy társra, csak azért keresgélnek, mert nagy rajtuk a családi és társadalmi nyomás. Nagyon sokat jelent számukra a függetlenségük, amit nem szívesen adnak fel, és nem rajonganak azért sem, hogy bárkihez alkalmazkodjanak. Akkor kapnak csak észbe, amikor már a harmincas éveik vége felé közelednek, és ekkor kezdenek el pánikszerűen társat keresni. Akkor viszont könnyen lesz belőlük válogatós…
A folytatásért kattints a Bízz magadban caféblogra!
