“Hetven felnőtt nevelt engem az évek során”

Megfigyeltem, hogy sok állami gondozott fiatal napra számon tartja, mikor került be. Te is?

Én is, még azt is tudom, hány órakor: délután 2-kor. Ez egy monumentális dolog, olyan, mint a születésnap. Amikor valaki kikerül a saját családjából, az is egy választófal, ahogy az érettségi, az egyetemi diploma is.

Miért kerültél be?

Anyám nyolc általánost végzett. Volt egy férje, akitől a két nővérem van, ő meghalt. Utána az apám vigasztalta, ebből a vigasztalásból születtem én, majd apám otthagyta a három gyerekkel. Anyám munkahelye megszűnt, nem kapott állást, alkoholista lett és depressziós, nem tudta feldolgozni a férje halálát. Ajánlották, hogy adjon be minket, amíg talpra tud állni. Amúgy se tudott minket eltartani.

Ő vitt be?

Igen, de ajánlották is neki.

Emlékszel a bekerülésedre?

Nem. Pszichés védekezési módszer, nincsenek emlékeim nyolcéves koromig, nem tudtam feldolgozni a traumát.

Amíg vele éltél, jól bánt veled anyád?

Valószínűleg igen, de nem emlékszem. Biztos elő lehetne hívni ezeket az emlékeket pszichiáteri segítséggel, de most még nekem könnyebb így.

A két nővéreddel egy helyre kerültél?

Igen, mindig egy helyen voltunk. A nagyobb nővérem kiment a rendszerből 18 évesen, ő már családanya, van egy hétéves gyereke. A másik nővérem Hollandiában él. Őt egy holland család patronálta, ő ápolta ezt a kapcsolatot, és kiment hozzájuk, már van egy párja és albérletben lakik.

Anyáddal van kapcsolatod?

Igen. Az évek során néha megjelent, néha nem. 12-13 éves koromban rendeződött az élete, talált egy pasit, aki ellátja őt, anyám azóta sem dolgozik, de már beletörődött ebbe. 15-16 éves koromban már mi mentünk ki hozzá hétvégékre meg nyári szünetekre, ez volt az egyszerűbb. Most fél éve nem jutottam el hozzá, mert sok a tanulnivaló az egyetemen.

Haragszol rá?

Nem. Sokszor beszélgettem az idősebb nővéremmel, aki többre emlékszik, és haragszik rá. Ő úgy gondolja, hogy nem kellett volna állami gondoskodásba kerülnünk, lehetett volna máshogy is. Én nem haragszom. Azt sajnálom, hogy az a fajta anya-fia kapcsolat nem alakult ki köztünk, amit szerettem volna. Néha leülünk egymással, de nincs miről beszélni, nincsenek közös emlékek.

A látogatások nem voltak elegendőek ehhez?

Volt, hogy ígérte, de nem jött el. Volt, hogy eljött, de engem nem vitt ki, csak a nővéreimet, mert én problémásabb voltam, ez azért rosszulesett. Néha beállított váratlanul. Nem alakult ki szoros kapcsolat. Örültünk, ha jött, de néha jobban éreztem magam, ha nem jött egy ideig. Többször nekilódult a kapcsolattartásnak, visszagondozásképpen, aztán megint csak félévente-évente látogatott. Aztán 12-13 éves korom óta már mi tartjuk a kapcsolatot, mi megyünk ki hozzá.

Felmerült, hogy örökbe fogadjanak?

Anyám soha nem egyezett bele, és hármunkat nem is lett volna szerencsés szétválasztani. A nővéremnek a holland szülők kérvényezték az örökbe fogadását, de akkor anyám nem járult hozzá.

A nővéreid dolgoznak?

Az idősebb nővérem nagyon hamar férjhez ment, neki csak 11 osztálya van, árufeltöltőként, majd az építőiparban dolgozott. A másik nővérem meg a kisképzőbe járt, szakról szakra bukdácsolt, nem járt be az iskolába, a megtakarított pénzéből élt, és mikor nagykorú lett, az iskola nem volt köteles tartani őt. Akkor kiment Hollandiába, ott általános iskolában dolgozott rajztanárként, most vakok intézetében dolgozik.

Akkor te vagy a család strébere.

Úgy érzem, mindenki gazdag lett. Az egyik nővérem azzal, hogy külföldön él, és anyanyelvi szintem megtanult egy másik nyelvet. A másiknak van egy hétéves fia, neki családi gazdagsága van. Én meg a tanulmányokban, én vagyok a legképzettebb, egyetemre járok.

De még neked is lesz családod, és akár hollandul is megtanulhatsz…

Most héberül és oroszul tanulok, a holland nagyon nehéz. Angolul már tudok kommunikációs szinten.

Miért éppen oroszul?

Húsz év múlva már nem lesz a piacon az a generáció, aki még tudott, és szükség lehet rá.

Apádat ismered?

Sajnos nem, elhagyott minket háromévesen. Utána lehetett volna megkeresni, de anyám nyomására letettem róla, mert ő azt sugallta, apád rossz ember, apád elhagyott minket. Idén nyáron megint akartam, de mindig közbejött valami. Szeretném legalább megismerni, még ha ő nem is akarja folytatni a kapcsolatot. Apám lovász volt a Kincsem Parkban, anyámmal néha mentünk oda, és az ismerősei mondták, hogy az ő fia vagyok.

Legalább a nevére vett.

Ezt egy apasági vizsgálat állapította meg, előtte nem vállalt, tagadta, hogy ő az apám, ami arra utal, hogy anyám azért kavart másokkal is.

Milyen a lakásotthon, ahol élsz?

Most öt felnőtt dolgozik ott, és 12 gyerekre van férőhely, ők a kiskorúak vagy a 18 év feletti utógondozottak, mint én. Egy kétszintes, kertes családi ház. 2-3-4 ágyas szobákban élünk, van egy nagyobb nappali, konyha, ebédlő, vécék, fürdőszobák, iroda a nevelőnek, ott őrzik a hivatalos papírokat és mindazt, amit el kell zárni. Nálunk van egy alagsor is, könyvtárral, játszóházzal, konditeremmel és egy szobával a szülők fogadására. Ez eléggé színvonalas, de nem minden lakásotthon ilyen. Napközben viszont nem lehetek otthon, nincs kulcsom, amelyik nap nincs előadásom, akkor könyvtárban tanulok.

Mennyire vagy önellátó?

Kapok egyhavi ellátmányt az államtól. Megállapodás kérdése, hogy ezt beadja valaki a közösbe, vagy maga főz és vásárol. Én beadom a közösbe. Mindenkinek van egy mosós napja, a felnőtt segít berakni, hozza az öblítőt, mosóport, mert azok el vannak zárva.

Ki főz?

Az épp műszakban levő nevelő.

Rajtad mit nevelnek?

Inkább utógondozói mentorálás folyik a fiatal felnőtteknél, az életbe való kilépésben segítenek, megbeszéljük a pénzügyi dolgokat, engem az egyetemi dolgokban támogatnak, hogy kell beadni egy pályázatot, jelentkezni egy ösztöndíjra. De a kicsiket nevelik, és van olyan fiatal felnőtt is, akit még nevelni kell.

Mindig két-három emberrel éltél más szobában?

Egyszer volt egy fél év, amikor egyedül voltam. De volt olyan szobatársam, aki kiskoromtól 18 éves koromig velem élt, olyan nekem, mint egy féltestvér. Néha kaptam olyan szobatársat, akivel probléma volt, de mindig megoldottuk. De én is vágyom rá, hogy ne kelljen alkalmazkodnom, legyen saját szobám. Most 13 éves a szobatársam, elég kicsi a szobánk, de nem akarok sokáig maradni, csak minimális mértékben pakoltam ki, a többi holmim be van dobozolva. Most az a cél, hogy kimenjek albérletbe, többen összeköltöznénk, az albérleti díjat munkával fedezném, és én számolnék el az ellátmánnyal. Ez könnyebb lenne, mert a saját életritmusomat követném. Most kicsit nehéz, mert az én korosztályom és a tizenévesek életmódja más, sok a konfliktus, 10 és 17 év közötti gyerekekkel élek együtt a házban, de ezt fel kell vállalni. Aki tizennyolc évesen elmegy, az sokszor a szabályokat nem akarja vállalni. Sok a kényelem, de sok a kötelezettség is.

Milyen az iskola?

Nehéz. Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem felekezeti szociális munkás szakára járok, ami a zsidó hagyományokat beleviszi a szociális munkába, tehát képes leszek a hagyományokat betartó embereket ellátni. Most kezdtem.

Miért ide jársz?

Nagyon érdekelnek a vallások, keresem a logikát, támpontot bennük. És nem volt emelt szintű érettségim, máshova meg az kellett a szociális munkás szakra. Eleinte formatervező akartam lenni, ezért faipari középiskolába jártam, de nem vettek fel formatervezőre, csak fizetős szakra. Akkor elmentem kisgyermekgondozó OKJ-s képzésre. Mert a szociális munka is érdekel, s gondoltam, életkorok szerint végigmegyek rajta. Ezután jött a szociális munkás szak.

Te szeretnél majd családot?

Igen. Aki az intézetben nő fel, az általában azt mondja, hogy szeretne családot, és mindent meg akar nekik adni, hogy ők ne kerülhessen ilyen helyzetbe.

Cigánynak tartod magad?

Igen, de ez nem mindig volt így, 17 éves koromig nem tudtam ezt elfogadni, olyan társadalmi elutasítást tapasztaltam, mindenki azt sugallta, hogy a cigányok lopnak, csalnak, hazudnak. Anyám is mindig hangsúlyozta, hogy mi félcigányok vagyunk. Ő cigány, de nem követte a hagyományos kultúrát, és nem is szereti magát annak hívni, biztos sok megvetés érte, bár erről nem kérdeztem. Az apám és a nővéreim apja magyar.

Neked jelent valamit ez a fél?

Mintha nem egy nemzethez tartoznék, és ez jó érzés. Félig tele a pohár, és ott a pohár másik fele, az már majdnem két pohár. Nekem két poharam van. Érdekel a cigány hagyomány, nézegettem a cigány szótárat is, de nem fogom megtanulni, mert nagyon bonyolult.

Téged minden érdekel…

Igen, és kevés az idő. De most az egyetemen tanultunk a cigány holokausztról is. Évek alatt sikerült elfogadnom, hogy cigány vagyok, és jót is találni ebben az örökségben. Ott vannak például a cirkuszos cigányok, és a mi családunk például nagy tehetséggel bír az atlétikában, én úsztam, futottam, a nővérem gimnasztikázott, anyám még versenyzett is buzogánnyal. A muzikalitás is megvan bennem, furulyázom és ukulelén játszom.

Ért bántás a cigányságod miatt?

Minimálisan. Korábban azért is nem vettem magamra, mert nem tartottam magam cigánynak.

Mit szólnak az emberek ahhoz, hogy állami gondozott vagy?

Ha valakivel megismerkedek, egy üres lapra kezdünk irkálni egymásról. Ha ezt megtudják, más színűre vált a lap. Van, aki elkezd sajnálni, de nem mondja ki, mert nem illik. Van, aki ki is mondja. Van, aki azt mondja, nem gondolta volna, hogy ilyen sokra tudom vinni. De én nem tizenéves korban jöttem be, és nem kellett akkor megküzdenem mindennel egyszerre. Beleszülettem.

Volt az életedben meghatározó szülőfigura?

Igen, volt nevelőm, aki anyapótló volt a számomra, mindent el tudtam neki mondani. Mikor általánosból ballagtam, el akartam hívni az anyámat, aki persze nem jött el, helyette ő jött el, és nagyon megörültem neki. Akkor döbbentem rá, hogy a nevelőmmel szorosabb a viszonyom, mint a saját anyámmal. Volt olyan személy is, aki az apapótlékot megadta. Ugyanakkor nem szabad nagyon kötődni egy felnőtthöz, mert azt megsínyli mindkét fél, ha el kell mennie. Felettem 70 felnőtt fordult meg a sok év alatt, számoltam. Ezekből volt, aki egy-két hónapot dolgozott, volt, aki több évet.

Nagyon nehéz bízni valakiben. Kétféle felnőtthöz tudok kötődni. Az egyik a nagyon szigorú, de van mögötte szeretet, ez a fajta kapcsolat tinédzserkorban alakul ki. A másik, aki feltétel nélkül szeret, ez inkább kisgyerekkorban volt jellemző, de akkor a gyerek túl sok szeretetet visz bele a kapcsolatba, ami nem reális. Nem tudom, milyen lehet egy családban, ha a gyerek ezt az összes érzést egy anyukával éli meg.

Vicces, hogy a lakásotthonban hat felnőtt él tizenkét gyerekkel, és ha az iskolában a gyereknek le kell rajzolni a családját, akkor lerajzol tizenkét gyereket és hat felnőttet. És akkor magának is szembesülnie kell: miként tekint ő ezekre a gyerekekre? Ők a testvérei? A lakótársai? És a felnőtt? Az anyukája? A nevelője? Ez nem család, de mégis családiasabb, mint egy nagy intézet.

Több hasonló történetet is olvashattok a gyermekvédelemről az SOS Gyermekfalvak által működtetett a Gyereksorsok blogon. 

További cikkek a témában:

• “Anyám hozott be, hogy csak nyaralni jövünk”
• “Amikor meglátták a sebeimet, megsimogattak. Akkor múlt el az én szégyenem.”
• “Szeretném egyszer majd én is élvezni a terhességet”
• Kedves szüleim, jó lett volna, ha fontosabb vagyok nektek, mint az alkohol”
• “Végigcsináltuk az örökbe adást, de közben belehaltunk” – egy nevelőanya hétköznapjai