Család

Tömegbunyó Jobbágyiban

Négy személyt hallgattak ki gyanúsítottként a pásztói nyomozók.

A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportos garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást C. M. Barbara 20 éves, C. Alexandra 19 éves jobbágyi, továbbá O. Erik 19 éves salgótarjáni lakos és fiatalkorú társuk ellen.

A gyanúsítottak – és ezidáig ismeretlen társuk – 2016. március 6-án 4 óra 30 perc körüli időben, Jobbágyi belterületén szóban inzultáltak, majd lökdösni kezdtek egy háromfős baráti társaságot. Ezt követően C. Alexandra a sértett nőt hajánál fogva a földre rántotta, mialatt O. Erik a baráti társaság egyik férfi tagjának nyakát megütötte – aki a földre esett –, majd ismeretlen társával együtt több alkalommal megrúgta – számolt be a police.hu.

A bántalmazott férfi az elsődleges orvosi vélemény alapján súlyos sérülést szenvedett.

O. Eriket és társait a rendőrök elfogták, a rendőrkapitányság épületébe előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki, míg ismeretlen társuk felkutatása jelenleg is folyamatban van. A 19 éves salgótarjáni férfit és fiatalkorú társát a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top