Aaron Halbert és felesége, Rachel hosszas tépelődés után végül két olyan, mesterséges megtermékenyítéssel fogant embriót fogadott örökbe, akikről biológiai szüleik korábban lemondtak. Aaron a Washington Post újságírójának elárulta, a procedúra előtt feleségével alaposan tanulmányozták, milyen sors vár ezekre a lefagyasztott, fel nem használt embriókra, és ennek hatására döntöttek az örökbe fogadás mellett.
Képtelenek voltunk elviselni a gondolatot, hogy egyetlen esély nélkül megsemmisítik őket, ezért döntöttünk úgy, hogy kettőt örökbe fogadunk.
Mindezt alig egy évvel azután, hogy Aaron és Rachel örökbe fogadták második színes bőrű gyermeküket, egy félvér kislányt. “Miután megismerkedtünk, hamar kiderült, hogy mindketten ugyanúgy gondolkodunk a gyerekvállalásról. Persze mindketten szerettünk volna vér szerinti gyermeket is, de közben teljesen nyitottak voltunk az örökbe fogadásra is.”
Aaron elárulta azt is, hogy mikor örökbe fogadó szülőknek jelentkeztek, kikötötték, hogy csak színes bőrű gyermeket hajlandók örökbe fogadni. “Pontosan tudtuk, hogy az Egyesült Államokban ezeknek a gyerekeknek kevesebb esélyük van igazi családban leélni az életüket.” Aaron és Rachel néhány hónappal később fogadták örökbe most hároméves kisfiukat, egy évvel később pedig kétéves kislányukat.
Az embriók örökbefogadásának lehetőségéről egy barátunktól hallottunk először. Mondanom se kell, hogy először hallani sem akartunk róla, de később, ahogy egyre többet megtudtunk, egyre közelebb éreztünk magunkhoz a dolgot. A legvonzóbb az volt benne – túl azon, hogy segíthetünk ezeken az embriókon –, hogy Rachel megtapasztalhatta, milyen várandósnak lenni.
A Mississippiből származó nő – noha csak két embriót fogadtak örökbe – végül hármas ikreknek adott életet. “Életem legboldogabb pillanata volt, mikor a nejem kórházi szobájából átsétáltam a csecsemőintenzív-osztályra, ahol a három színes bőrű gyermekünk feküdt.”
Aaron az újságírónak elárulta azt is, színes családjukkal sajnos nem mindenki olyan elfogadó, mint szeretnék.
Mindenféle tapasztalatunk van. A fejét csóváló fekete anyukától az undorral elforduló fehér nagymamáig változatosak a reakciók. Szerencsére nem csak negatív visszajelzést kapunk: sokan vannak azok is, akik elismeréssel a szemükben szólítanak meg minket. Azon munkálkodunk, hogy ebből az utóbbiból legyen több.
