Ne kérdezgessétek, hogy miért olyan idióta és gyenge egy nő, aki benne marad egy bántalmazó párkapcsolatban. Nincs rá olyan válasz, amit ti, kívülállók megértenétek. Az ítélkezésetekkel csak még jobban megszégyenítitek a nőket. Az olyan nőket, mint amilyen én is vagyok.
Nem csattant el pofon az első randinkon. Általában nem így kezdődnek a bántalmazó kapcsolatok. Igazából az első randim a volt férjemmel ugyanolyan volt, mint bárki másé: elbűvölő ember ült velem szemben, aki figyelt rám, és udvarolt nekem. Persze a figyelmeztető jelek már a kapcsolatunk elején ott voltak. De túl fiatal és túl naiv voltam még akkor, ahogy mindenki más is az lett volna.
Csak az én házasságom más irányt vett, mint mindenki másé.
Elég sok időbe telt, míg felépítette az érzelmi bántalmazást a férjem. Lassú, módszeres és kitartó folyamat, olyan, mint egy állandóan csöpögő csap. Egy olyan cseppel kezdődik, amit észre sem veszel – egy beszólás, ami “csak vicc”. Én vagyok túl érzékeny, és túl nagy feneket kerítek mindennek. Olyan kicsi dolognak tűnik akkor, hogy el is hiszed, hogy veled van a gond. Aztán egyre több csepp következik, de addigra már hozzászoksz, és nem tulajdonítasz nagy jelentőséget neki. Az én párom rendszeresen megszégyenített nagy társaságban, amit nem is észleltem, annyira természetessé vált. Ha megkérdezte, hogy tényleg ezt a ruhát akarom felvenni vagy hogy kivel találkozom, az csak azt jelentette nekem, hogy szeret és törődik velem.
Amikor azt mondta, hogy nem bírja az új barátnőmet, egyetértettem vele. Igen, tényleg uralkodni akar felettem az a nő. A férjem mégiscsak fontosabb, mint a barátaim. Úgyhogy le is építettem a kapcsolatot velük, mert neki nem voltak szimpatikusak.
Majd a csöpögés hirtelen idegesítővé vált, de ugye nem adsz el egy házat egy csöpögő csap miatt.
Amikor egy lökés kicsit erősebb volt, mint ami belefér a játékosságba, azt mondtam magamnak, hogy biztos nem akart bántani. Csak elfelejtette, hogy milyen erős. Amikor szembesítettem egy hazugságával, azt mondta, hogy megőrültem. Talán tényleg megőrültem.
Kompenzálni akartam a csöpögést. Jobb feleség leszek. Jobb ember leszek. Mindennap tisztaság lesz, és készítek vacsorát, mire hazaér. Ha pedig nem ér haza vacsorára, melegen tartom neki az ételt. Az egyik este annyira ideges voltam, amiért megint inni ment, hogy odaadtam a vacsoráját a kutyának, mielőtt ő még hazaért volna. Aztán hajnalban kiugrasztott az ágyból ordítozva, hogy adjak neki vacsorát. Egyébként az, hogy felébreszt éjszaka, teljesen általánossá vált már egy idő után. Nem engedte, hogy kialudjam magam. Ez is része volt a tervének. Reggelente nem lehetett hangoskodni, mert ő alszik, a gyerekeket csitítani kellett folyton, hogy fel ne ébresszék apát. Tojáshéjakon járkáltunk körülötte.
Igaza van, ha nem mondtam volna azt, ha nem tettem volna azt, akkor nem mérgesítettem volna fel. Az én hibám, csak csendben kéne maradnom. Tudnom kéne már, hogy ne szólaljak meg, amikor ivott. Igaza van, tényleg egy hálátlan ribanc vagyok. Egész nap dolgozik, míg én itthon vagyok a gyerekekkel. Hát persze, hogy kell idő saját magára, hogy beugorjon valahová lazítani hazafelé a munkából mindennap.
Amikor nagy ritkán találkoztam a barátaimmal, mindig rohantam haza, hogy otthon legyek, mielőtt ő hazaér. Sosem kértem meg, hogy vigyázzon a gyerekekre, míg én elmegyek este valahova. Tilos volt ilyenekkel zavarni őt. Egyszer elmentünk párterápiára. Egyikünk sem mondta el őszintén, mi a baja igazából, de a terapeuta így is átlátott a szitán, és szembesített minket a problémáinkkal. Soha többé nem mentünk el hozzá.
Ebben az időben olyan nagyon szeretnék tökéletes feleség lenni, tökéletes családdal, hogy azt hiszem, minden rajtam múlik.
Nem kérek tőle segítséget otthon semmiben. Elkezdek mindenféle házon kívüli programot szervezni magamnak, hátha attól jobb feleség leszek. A templomban a tanácsadóm azt mondja, hogy olvassak el pár könyvet, imádkozzam a férjemért, és értsem meg a szükségleteit. Nehéz munka, hogy kifelé a tökéletes család képét mutassam. Néha elszólom magam a házasságomról más anyukák előtt, de ha rákérdeznek, hogy bánt-e otthon a férjem, akkor mindent letagadok. Nem, minden csodálatos. Mutatok pár boldog családi képet nekik.
Nem tudom, hogy mi ijeszt meg jobban: a félelem, hogy mások megtudják a kis titkomat, vagy hogy a férjem rájön, ha elmondom valakinek az igazságot a házasságunkról. Ekkor ébredek rá, hogy rettegek tőle. A csöpögő csapból már annyi víz folyt ki, hogy átcsapnak a fejem fölött a hullámok. Csak félek. Látom a gyerekeim szemében is a félelmet. Úristen, mit tettem? Hogy jutottunk idáig? Ki lett belőlem? Azon az estén, amikor hozzám vágja a telefonját, alig téveszti el a fejemet. Meg akarom fogni a gyerekeket és menekülni előle.
Amikor a vacsoránál a gyerekek szeme láttára áll föl, és hajítja felém a villáját, el akarom hagyni.
De mégis, hova mehetnék? És ha lenne hova mennem, mihez kezdenék? Hogyan finanszíroznám az életünket egyedül? Igaza van, nem tudok túlélni egyedül, szükségem van a pénzére. “El akarsz hagyni, hogy kurválkodhass? Mindig tudtam, hogy csak egy ócska kurva vagy!” A mestere az elterelésnek. Már nem az a nő vagyok, aki az első randinkon voltam. Gyengévé és gyávává váltam vele szemben. Ezt a férfit választottam, neki szültem gyerekeket. Az én hibám. Minden lélegzetvételemmel azon vagyok, hogy biztonságban tartsam a gyerekeimet. Ez az egyetlen élet, amit 20 éve ismerek. Ezen a ponton nem tudom, hogyan élhetnék másképp.
Egy tipikus verekedős kedvű estéjén azt mondom, hogy ami elég az elég, úgy döntök, visszaütök. De még részegen is sokkal erősebb, mint én. Belenézek a szemébe, ahogy fölém kerekedik. Látom benne a gyilkos indulatot. Rettegek tőle. “Menj el nyugodtan, de a gyerekek maradnak.” Közben vigyorog. Aznap visszavonulót fújok megint, úgy érzem, a saját életemet csak így tudom megmenteni. Minden elővigyázatosságom ellenére kitudódik a titkom, a barátaim észreveszik a verés nyomait és egyre többet mondják, hogy el kell hagynom a férjemet. De nem olyan könnyű ez.
Nincs pénzem. Megtalálta még a dugipénzemet is, amit egy éve rakosgattam félre.
Azt hittem, okos vagyok, amiért kizárólag online intézem a bankügyeimet, és nem tudok lebukni előtte, hogy külön számlám van, de biztos feltörte az email-fiókomat. Gondolhattam volna rá, mindig kémkedett utánam. Végül oda kellett neki adnom a félretett pénzt, és még nekem volt lelkifurdalásom. Nem tudom, mit csinált azzal az összeggel, az biztos, hogy nem a gyerekeinkre költötte. Valószínűleg elitta, vagy játszott belőle, esetleg más nőre költötte. Megint maradtam.
Végül eljutottam egy pszichológushoz titokban, aki segített, elköltöztünk a gyerekekkel. De a bántalmazás nyomai mélyen belém vésődtek. Depresszió, szorongás maradt belőle. Az érzelmi bántalmazás sokkal komolyabb sebeket ejtett rajtam, mint a fizikai. Már majdnem három éve, hogy elhagytam, de még mindig összerezzenek bizonyos zajokra, amik felidéznek egy-egy vele kapcsolatos rossz emléket. Amikor a főnököm kiabál, a fizikai rosszullét kerülget. Hirtelen megint a garázs padlóján reszketek belül, és várom, mikor sújt le rám a fölém tornyosuló férfi haragja. Aggódom, hogy a lányom azt látta, hogy lehet így bánni egy nővel. Aggódom, hogy a fiam ilyen borzasztó férfimintát kapott. Akkor azt mondtam, a gyerekeim érdekében maradok vele, de most már átkozom magam, hogy ilyen sokáig kitettem őket ennek.
Miért maradtam?
- Maradtam, mert elszigetelten éltem.
- Anyagilag a férjemtől függtem.
- Sosem aludhattam ki magam.
- Addig mondta, hogy nem érek semmit, hogy elhittem.
- Folyton a következő támadásra vártam.
- Maradtam, mert féltem elhagyni.
Olvass még többet a bántalmazó kapcsolatokról:
- 16 jel arra, hogy bántalmazó kapcsolatban élsz
- Nyílt levél a bántalmazómhoz: “Köszönöm, hogy tönkretettél”
- “Bántalmazó férfivel éltem hat évig úgy, hogy nem is tudtam róla”
