Család

Mindössze száz percet élt a szervdonor baba

Bár ő csak másfél órát kapott az élettől, többek életét is megmentette.

A Houlston ikrek egyik tagja, Teddy, olyan súlyos rendellenességgel született, ami esélyt sem adott neki a túlélésre. Testvére, Noah, egészségesen jött a világra.

Az anencephalia nevű rendellenességgel fejlődő babák szinte mindegyike elhal még méhen belül, a megszületettek sem nagyon élnek néhány óránál tovább. A szülők már a terhesség alatt megtudták, hogy egyik fiuknak nincs esélye az életben maradásra, és úgy döntöttek, hogy értelmet adnak a tragédiának, ezért felajánlották a szerveit: Teddy veséit és a szívbillentyűit súlyosan beteg emberek kapták meg.

Teddy (balra) gyakorlatilag agy nélkül született
Teddy (balra) gyakorlatilag agy nélkül született
Forrás: Daily Mirror

A házaspár és az ikrek története másokat is arra indított, hogy hasonlóképpen cselekedjenek: később egy, még Teddynél is fiatalabban meghalt kislány szülei azért ajánlották fel gyermekük szerveit, mert olvasták Teddy történetét.

Forrás: dailymail.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top