Család

Napi cuki: iskolába jár a kacsacsalád – videó

Egy amerikai iskolában állandó vendégnek számítanak egy kacsamama és fiókái. A madár több mint tíz éve rakott fészket az iskola udvarán, ez azonban problémákat okozott a kiskacsák számára. Az iskola egyik tanára azonban megoldotta a helyzetet.

A kacsamamát Vanessának hívják, és 13 évvel ezelőtt rakott fészket a hartlandi Village Elementary udvarán. Neki nem okozott gondot kiröppenni az udvarról, a kiskacsák azonban így el voltak vágva a víztől és táplálékforrásoktól.

Az iskola egyik tanára, Ruth Darrah azonban meggyőzte a kollégáit, hogy segítsenek a kacsacsaládnak, ezért lezárták az egyik folyosót, hogy a kacsák háborítatlanul járhassanak ki-be a fészek és a külvilág között.

Vanessa hálás volt a törődésért és következő évben is visszatért a fészkébe, ez pedig azóta is így történik minden évben.

Első nap az iskolában <3 (Fotó: Livingston Daily)
Első nap az iskolában

Darrah a Livingston Dailynek nyilatkozva elmondta, hogy Vanessa eleinte kissé zavartan járt-kelt az épületben, ma azonban már pár perc alatt, rutinosan átvonul a folyosón. Ilyenkor egy papírtakaróval akadályozzák meg, hogy a kiskacsák az épület más részeire kóboroljanak.

További cuki videók az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése