Család

Utcára kerülhet egy 4 gyerekes család Oroszlányban

20 négyzetméteren élnek egy ideje egy átmeneti otthonban, és lehet, hogy nyár végétől fedél nélkül maradnak.

A család évek óta próbál önkormányzati lakáshoz jutni, de eddig nem sikerült. Azt mondják, az oroszlányi kiadó lakásokat külföldi vendégmunkások bérlik, és a helybelieknek esélyük sincs rá.

A mára már rokkantnyugdíjassá vált apa szerint hamarosan ki kell költözniük az átmeneti otthonból, és attól félnek, hogy négy kisgyerekkel utcára kerülhetnek, azaz hajléktalanná válnak.

Lazók Zoltán polgármester a TV2-nek elmondta, hogy több támogatással is segítik a szociálisan rászorultakat, illetve új lakások kialakítását is tervezik: most éppen egy 24 lakásos társasházat renoválnának, és abban bíznak, hogy ez még idén elkészül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top