“Oldszkúl hárdkór” – Dragomán György a házasságról

 Szólnak mellette tudományos érvek, társadalmi normák, életpálya-elvárások, sokan mégis már azt sem tudják, miért csinálják, vagy hogy csinálják-e egyáltalán? A jó házasság titkát mindenki másban látja: kompromisszumokban, elfogadásban, lemondásban – de egyre kevesebbszer hallunk olyat, hogy valaki az igazi, mindent elsöprő szerelmet állítaná a középpontjába! Dragomán György azonban ragaszkodik a nagy Sz-es szerelemhez, és visszaad valamit a házasság elveszni tűnő pátoszából.

 “A házasság az egy súlyos, brutális, durva és agresszív dolog. Legalábbis, ha igazán jól csináljuk. Mert az ilyen tessék-lássék, »együtt vagyunk szívem, végül is lehetnénk külön is, de ha már így alakult, akkor próbáljuk meg, hátha ketten könnyebb, a nádköteg is nehezebben törik mint a sima nádszál« alapú, »ha más nem, legalább kapunk nászajándékba kenyérpirítót meg elektromos derékmelegítőt« típusú langyos izéknek nem sok értelme van. Ahelyett nagyon jól megteszi a sima együttélés. Én azt mondom, hogy a házasságot csakis megszállott fanatizmussal szabad csinálni, azért, mert meghülyültünk, és ezt tudjuk is, de nem érdekel, és különben sincsen más választásunk, és ezt is tudjuk, de az se érdekel, mert akarjuk a másikat, és nemcsak úgy, hanem teljesen, végleg, örökké és egészen, és tényleg nincsen más választásunk, és ő is ugyanezt akarja tőlünk, és neki sincsen más választása, kész, vége, mindent akarunk, és csakis azt akarjuk, egymást akarjuk, de örökre, de végleg… Ez így tényleg extrém sport. Olyan, mint kiugrani ejtőernyővel, csak nem két percig tart. Hanem a tervek szerint örökké. Mert még egyszer mondom, csak az oldszkúl hárdkór házasságnak van értelme…”

Bár a házasság intézményére alapul a modern társadalom, az író szerint különbség van a konvencionális házasság és a jó házasság között – utóbbi épp “ellentmond a modern civilizáció szabályainak és az emberi szabadságjogoknak”.

“Feladjuk a szabadságunkat, és elvesszük valaki más szabadságát. A hatalmunk alá vonjuk a másikat és a hatalmába kerülünk. Függünk tőle, és ő is függ tőlünk, és még a függőségtől is függünk. Mondom, a házasság brutális.”

És hogy mi a helyzet az elköteleződéssel? Rengetegen attól félnek, a házasságból hamar kivész az izgalom – hacsak nem veszett ki már a megkötése előtt –, mert tetőtől talpig megismerik a másikat, nem maradnak újdonságok, felfedezésre váró részletek. Nos, akik ettől tartanak, azoknak is üzen az író:

“Én az elején néha felébredtem éjszaka, és csak néztem az alvó feleségemet, ahogy aprókat moccan álmában, és azt éreztem, hogy ezt nem lehet kibírni, úgy vert a szívem, azt éreztem, hogy még saját magamtól is féltem őt. Néztem és azt éreztem, hogy egy idegen ember, sose fogom megismerni, sosem fogom tudni, hogy mit érez, hogy mit gondol. És ez egyszerre volt nagyon rossz és nagyon jó, mert közben azt is tudtam, hogy sose fogom megunni. Mindent tudok róla, és nem tudok róla semmit. Egy másik ember. Sose lesz az enyém. Nem is lehet, nem is fogadnám el, ahogy ő se fogadna el engem. Szóval erre kell felkészülni, hogy a tiéd és mégse a tiéd, és te az övé vagy és mégse vagy az övé.” – Létezik ennél izgalmasabb dolog?!

Szóval akik hezitálnak, hogy eljött-e az idő, megérett-e a kapcsolat, tartanak-e már a házasságnál, azok csak egy kérdést tegyenek fel maguknak, a többi lényegtelen: “Mondom, egy kérdés van, hogy szereted-e? Persze ahogy mondtam, igazán, komolyan, nagy Sz-szel. Ezt kell megválaszolnod, és neki is ezt kell megválaszolnia. Ha igen, akkor ugrás, akkor tandem.”

Forrás: Dragomán György honlapja