nlc.hu
Család
Harmadával drágulnak idén a táborok

Harmadával drágulnak idén a táborok

A napközis táborok 20 ezer körül vannak, az ott alvósok átlagára inkább a 40 ezerhez közelít.

Nagy a szórás a táborok árait illetően, egy hétre már 11 ezerért is befizethetjük a gyereket táborba, de van, ahol 170 ezret kérnek az élményért. 

A Sonline.hu cikke szerint idén nagyjából harmadával emelkedtek az árak az előző szezonhoz képest.

Tóth Béla, a hazai táborokat összesítő taborfigyelo.hu portál ügyvezetője tud olyan ott alvós zenei és alkotótábort Bács-Kiskunban, Gátéron, amiért csak 11 ezer forintot kell fizetni, de hallot egy 169 ezres idegen nyelvi táborról is a baranyai Bükkösdön, angol animátorokkal, külföldi diákokkal, magas szintű ellátással és elhelyezéssel.

Külföldön egy jobb nyelvi táborért ötszáz eurót is elkérnek a szervezők. A napközis táborokat átlagosan 18-20 ezer forintért kínálják szervezőik, de itt is akadnak végletek, akár 80 ezret is fizethet a szülő, ha megteheti.

Egy felmérés szerint a gyerekek 62 százaléka inkább az ott alvós táborokat favorizálja, ezen belül is a kaland- és sportélményt ígérők a legnépszerűbbek, előbbiekbe vágyik a táborozók harmada.

Idén újdonság hogy az idegen nyelvi táborokkal azonos az érdeklődés a lövész és katonai témák iránt. Utóbbiak közül elérhetőek klasszikus katonai táborok, az életforma fegyelmével és rendjével, de akadnak dzsungel- vagy erdei körülmények között megrendezett túlélőtáborok is.

Helyileg a napközis táborok közül – érthetően – a budapesti szervezésűekből lehet a legtöbbet találni, az ott alvósak Veszprémben és Borsodban a legkeresettebbek, s a taborfigyelo.hu felmérése azt mutatja, a Balaton önmagában már nem elegendő vonzerő, sokkal inkább a programok minősége és mennyisége alapján döntenek a szülők.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top