Család

Lehet a körömrágásnak áldásos hatása?

És az ujjszopásnak? Egy új vizsgálat szerint a válasz mindkét esetben igen!

A körömrágás csúnya, rossz szokás, minden szülő igyekszik leszoktatni róla a gyerekét, akárcsak az ujjszopásról. Ráadásul bizonyos betegségeket is könnyebben elkaphatnak azok, akik rágják a körmüket. Most azonban úgy tűnik, van ennek a két szokásnak egy jó következménye is.

Egy új-zélandi vizsgálat eredményei szerint ugyanis a körmüket rágó és az ujjukat szopó gyerekeknél kisebb a kockázata bizonyos allergiák kialakulásának. Az 1000 ember bevonásával végzett vizsgálat során a résztvevőket rendszeresen vizsgálták allergiára, szénanáthára és asztmára 5 és 32 éves koruk között. Az ujjszopást és a körömrágási szokásokat 5, 7, 9 és 11 éves korban rögzítették, 13 és 32 éves kor között pedig a fenti betegségek fennállását vizsgálták a résztvevőknél.

A fenti szokásoknak hódoló gyerekeknél harmadával kisebb valószínűséggel jelent meg később az allergia például a poratkára vagy az állatszőrre, és a védettségük felnőttkorukban is kitartott. Az asztma és a szénanátha esetében nem sikerült ilyen összefüggést megfigyelni.

Lehet a körömrágásnak áldásos hatása?

A kutatók hangsúlyozzák, hogy senkinek sem kell körömrágásra bátorítani a gyerekét, de úgy tűnik, nem kell akkora feneket sem keríteni a dolognak, hiszen ismét bebizonyosodni látszik, hogy minden rosszban lehet valami jó, ez esetben hasznos a kosz, ami a gyerek kezéről a szájába kerül.

Az eredmények egyébként összhangban vannak a higiéniaelmélettel, ami szerint az allergiás esetek utóbbi évtizedekben jellemző megnövekedése mögött az áll, hogy a túlzott tisztasággal elzárjuk az immunrendszerünket a mikrobáktól, így az nem tud megfelelően megerősödni.

Forrás: bbc.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top