Nemrég írtunk Nándiról, a Down-szindrómás kisfiúról, aki idén végezte el az első osztályt integráltan, egy nyíregyházi általános iskolában. Látogatásunkkor, szülei elejtett megjegyzéséből kiderült, hogy a húga, a hatéves Dorka (aki szintén idén volt elsős), tündéri mesét “írt” a bátyjáról. Pontosabban nem írt, hanem mondott. A mese írásos változata felkerült a mesem.hu oldalra és hamarosan nyomtatásban is olvasható lesz.
Dorka a testvérével, Nándival (Fotó: Révai Sára)
A mese születésére a gyerekek édesanyja így emlékszik vissza:
“Nálunk esténként mindig is szokás volt mesét mondani egymásnak, fejből. Legtöbbször persze ez azt jelentette, hogy én találok ki valamit a gyerekeknek. Egyik este Dorka elém állt azzal, hogy eszébe jutott egy történet, amit szeretne elmesélni nekem. Elmesélte, azonnal tudtam, hogy ez Nándiról szól. Nagyon megható volt mindannyiunknak, hiszen annyi érzés van benne. Leírtam, egy-két apró pontosítást kivéve minden Dorka gondolata, szava. Mivel ismertük a mesem.hu kezdeményezést, beküldtük a mesét a szerkesztőknek, s hamarosan kiderült, hogy nemcsak a weboldalukon jelenhet meg, hanem nyomtatásban is, saját illusztrációval. Nagyon büszkék vagyunk Dorkára.“
Szécsi Dorottya: A szégyenlős felhő
Egyszer volt, hol nem volt, volt az üveghegyek felett az égen egy csapat bárányfelhő. Fehéren legelésztek naphosszat. Az egyik fiatal felhő azonban szürke volt. A többiek gyakran csúfolták is: “Ó, te csúnya, szürke, ó, te kis lassú!” – mert a szürke felhő bizony nehéz is volt, nem tudott olyan gyorsan repülni, mint a társai.
Az üveghegyek között éppen nagy szárazság volt. A növények elszáradtak, az állatok szomjaztak, az emberek pedig eső után sóhajtoztak. A kis, szürke felhő szégyellte, hogy ilyen csúnya és lassú. Egy napon, amikor a többiek különösen sokat csúfolták és ki is nevették, elbújt az egyik üveghegy mögé. Annyira szomorú volt szegény, hogy sírni kezdett. Záporoztak a könnyei a földre, növényekre, állatokra, emberekre. S csodák-csodája: a növények kizöldültek, az állatok jót ihattak, az emberek pedig vígan kiáltozták: “Hurrá, esik az eső!”
A szürke felhő meglepődött. Őneki itt így örülnek, igazán örülnek! Ő is jó valamire! Most már örömében sírt. Az öröm hangjaira a Nap is előbújt. Sugaraiból és a kis felhő könnyeiből szivárvány született a hegyek fölé. Attól a naptól kezdve a többi felhő többé nem csúfolta, nem nevette ki. Elszégyellték magukat. Tudták már, hogy ő egy esőfelhő, és amíg világ a világ, időnként eső hullik majd belőle a földre növények, állatok, emberek örömére. A szürke kis felhőt befogadták és a felhők mind jó barátok lettek.
| Dorka meséje a mesem.hu oldalán jelent meg először. A budapesti Pataky Művelődési Központ (mai nevén Kőrösi Csoma Sándor Nonprofit kft.) korábbi lelkes csapata tíz évvel ezelőtt írt ki először meseíró- és rajzpályázatokat. Bár a csapat azóta megváltozott, a munka folyamatos. A mesék egy része (a Ráth Lépcső Tudásközpont gondozásában) nyomtatott formában is megjelenik. |
