Család

Lopott árammal ölték meg gyereküket a szülők

Emberöléssel vádolják azokat a szülőket, akiknek gyermeke áramütéstől meghat. A zárlatos hűtő lopott árammal ment.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádirata szerint az öt kiskorú gyermeket nevelő, nehéz anyagi körülmények között élő szülők tavaly úgy vezették be az áramot az utcai hálózatról lakásukba, hogy a légkábelre egy kampót akasztottak, amelyről a vezetéket a szobaablakon keresztül a folyosóra vezették egy hosszabbítóba, ebbe volt bedugva a zárlatos hűtő.

A balesethez minden adott volt: a hosszabbító nem volt földelt, és törött volt a burkolata is. Július 27-én, játék közben a három éves gyerek a zárlatos hűtő hátsó burkolatához ért, és halálos áramütés érte.

A vádirat utal arra is, hogy a gyerek halála azért következett be, mert a szülők a lopott áramot megfelelő biztosítóberendezések nélkül használták a lakásban, ráadásul hűtőszekrényük is zárlatos volt. Ha lett volna biztosítóberendezés, a baleset nem következett volna be.

Az ügyészség felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett javaslatot, a szülők bűnösségéről a Nyíregyházi Törvényszék fog dönteni. Az áramlopás miatt biztos, hogy szabálysértési eljárás indul a szülőkkel szemben, az eltulajdonított áram értéke nem haladta meg az ötvenezer forintot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top