Család

Jóval kevesebbet szexelnek a fiatalok, mint anno a szüleik

Meghökkentő eredmény hozott egy friss tanulmány. Kiderült, a mai húszas-harmincas fiatalok jóval kevesebbet szexelnek, mint azt tették az előző generáció tagjai, avagy a szüleik ugyanebben az életkorban.

És nem csupán annyi derült ki a tanulmányból, hogy kevesebbet szexelnek a mostani 20-30 évesek, hanem hogy jóval kevesebbet bújnak ágyba egymással. Velük ellentétben az X generációba tartozó szüleik sokkal aktívabb nemi életet éltek. A 60-70-es évek szülöttei a szüzességüket is jobbára elveszítették a húszas éveik kezdetére, míg a mostani húszasok között kétszer annyian érintetlenek még, mint szüleik idejében.

Az eredményen még a kutatást vezető professzor is meghökkent, hiszen a mostani fiatalok szexuálisan jóval szabadabbak, és a hagyományokat sem követik úgy, mint szüleik. Mindezek ellenére a fiatalok kevesebbet szexelnek, és jóval kevesebb szexpartnerrel létesítenek kapcsolatot – legalábbis Amerikában.

A kutatás során 26 707 felnőttet kérdeztek szexuális szokásaikról. Különösen meglepő, hogy a 20–24 éves korosztály 15 százaléka nyilatkozott úgy, 18 éves kora óta nincs szexuális partnere, és csak a 6 százalékuk mondta, hogy a húszas évei elején is már szívesen pajzánkodik.

Hogy az alaposan megváltozott szexuális szokások hátterében mi állhat, a kutatók is csak találgatják. Szerintük a szüleikkel ellentétben ebben az életkorban a fiatalok a tanulásra, a karrierre koncentrálnak elsősorban. Egyre kevesebben vállalnak gyermeket, kötnek házasságot a húszas éveik elején. A családalapítás ideje jócskán kitolódott a harmincas életévekre. És az is felróható indokként, hogy a mai fiatalok rengeteget lógnak a telefonjukon, mobilon tartják egymással a kapcsolatot, mobilos applikációk segítségével ismerkednek, elég csupán a Tinderre gondolni.

Jóval kevesebbet szexelnek a fiatalok, mint anno a szüleik

(Time)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top