Család

Helyes fogápolás a “mosolygó” fogakért – mutatjuk a legfontosabb lépéseket!

Ki vigyáz a gyerekek fogaira? Szuperhősök, kommandós alakulatok, esetleg szép tündérlányok? Ezt a kérdést járja körül játékos rigmusokkal az Iszkiri együttes dala, amelyből kiderül, a gyerekeknek és szüleiknek kell odafigyelniük, hogy az első tejfogak sokáig épek és egészségesek maradjanak. S hogy mikor "mosolyognak" a fogacskák? Mutatjuk a legfontosabb lépéseket!
Helyes fogápolás a

A rendszeres fogápolást már az első tejfogak előbújásától kezdve jó bevezetni a gyerekek életébe, a fogmosás már az egészen kicsiknél közös, játékos program lehet, és gyorsan magától értetődő rutinná válik. A legfontosabb a lefekvés előtti fogmosás, ilyenkor eltávolíthatjuk a fogakról a nem odavaló ételmaradékot, lepedéket és az abban megbúvó baktériumokat, így megelőzhető a fogszuvasodás.

Cukor bújik meg szinte mindenben, amit megeszünk és megiszunk

S hogy mi is ez a sokat emlegetett betegség? A problémákért azok a savképző baktériumok a felelősek, amelyek a szájba kerülő szénhidrátokat lebontják. A bontás során ugyanis olyan sav keletkezik, amely a fog kemény szöveteiből kioldja az ásványi sókat, főképp a kalciumot. Ez károsítja a fog szerkezetét, megágyaz a komolyabb problémáknak.
Az édességek és szénhidrátok a fogak szempontjából a legveszélyesebbek, cukor van ott is, ahol a legkevésbé gondolnánk. Cukor található szinte mindenben, amit megeszünk és megiszunk, beleértve az egészséges ételeket is, mint a gyümölcsök és a zöldségek. Az étkezések közötti nassolás növeli a fogszuvasodás kockázatát.

Lépések a helyes fogmosásért

S hogy mik azok az alapvető rituálék, amelyek segítenek a fogaknak? Fontos, hogy naponta minimum kétszer mossunk fogat, a fogkefénk állapotát is érdemes ellenőrizni, célszerű háromhavonta, azaz évszakonként lecserélni. Ha a szálak elkopnak, ne kísérletezzünk, inkább cseréljük le. Fertőző betegségekből történő gyógyulás után is érdemes fogkefét váltani.

A fogmosási idő is fontos tényező, a gyakorlat azt mutatja, hogy a legtöbb páciensnek két percnél kevesebb idő nem elegendő a fogak alapos megtisztítására. Kutatások szerint a páciensek azt hiszik, hogy több időt töltenek fogmosással, mint amennyit valóban rászánnak, sokan már fél percnél abbahagyják. Érdekes lehet saját fogmosási időnket is megmérni!

Kreatív videopályázattal hívja fel a dm a figyelmet a fogápolásra

Sajnos hazánkban a gyerekek magas százalékának rosszak a fogai, a dm Mosolygó fogacskák programja éppen ezért karolta fel a témát, s játékos formában hívja fel a figyelmet a fogápolás fontosságára.

A dm programja minden évben izgalmas pályázattal is készül az elsős és másodikos osztályosoknak. 2016-ban újdonságként megszületett a program dala, a pályázati feladat is ehhez kapcsolódik: arra kérjük az osztályokat, dolgozzák fel egy kis videóban a dalt. Az Iszkiri zenekar szerzeménye játékos rigmusok segítségével mutatja meg, mi történik a fogakkal, ha nem vigyázunk rájuk.

2016-ban 10 fődíjast jutalmaz a dm, a nyertesek egy kalandokkal teli egészségnapon vehetnek részt a budapesti Minipolisz gyerekvárosban. A 10 nyertesről idén a közönség dönt!

A dm programja minden évben népszerű a diákok között, hiszen a pályázaton az első 10 000 pályázó fogápolási kezdőcsomagot nyer. Pályázni 2016.09.15-10.12-ig lehet a www.dm-egyuttegymasert.hu oldalon.

A programban a dm partnere az Unilever Magyarország Kft., a vállalat fogápolási szakértője szakmai tanácsokkal is segíti a dm kezdeményezését.

Keressétek a Mosolygó fogacskák dal klipjét a Minimax csatornán!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top