nlc.hu
Család
17 ezerrel drágább idén az iskolakezdés

17 ezerrel drágább idén az iskolakezdés

A középiskolások szüleinek még komolyabban a zsebükbe kell nyúlniuk, hogy a gyerek elkezdhesse az iskolát. Sokan hónapok óta spórolnak.

Nagyon megterheli a családokat az iskolakezdés – derül ki abból a felmérésből, amit a Budapest Bank megbízásából készített a GFK.

Az ATV által ismertetett felmérés szerint az általános iskolásoknál nőttek leginkább a költségek, a két évvel ezelőtti 56 ezer forint helyett az idén már több mint 73 ezer forintot költenek erre a szülők. A középiskolásoknál 82 ezerről 90 ezer forintra emelkedik. A felsőoktatásban tanulók tanévkezdésének költsége nem változott az elmúlt két évben, továbbra is átlagosan 166 ezer forintot emészt fel.

A 640 válaszadó család kétharmadában részben aktuális jövedelmükből finanszírozzák az évkezdetet, míg mintegy felük átlagosan öt hónapon át spórol a szeptemberre.

A gyermek anyagi jövőjének biztosítása érdekében a szülők átlagosan 17 évig terveznek félretenni minden hónapban, így közel 1,5 millió forinttal tudják majd őket támogatni.

Olvass többet az iskolakezdésről!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top