” – Anya!
– Aaanya!!!
– AANYAAAA!!
– Jézus, Max, mi az?
– Felébredtem.
– …
Vasárnap, hajnali 4.54 perc.”
Ezzel a párbeszéddel kezdi egy amerikai anyuka annak a leírását, hogy miért van elege időnként az anyaságból.
“Követem Maxet a lépcsőn a sötétben, ő persze fut. Az egyetlen oka, hogy ébren vagyok, az egyetlen oka, hogy »szórakoztatni« akarom a fiam, hogy ne álljon neki fakockákból felhőkarcolót építeni, amivel felébreszti a testvérét. Vagy ne álljon neki kergetni a macskát, ami ugye sebesüléssel és hisztériával végződik.
Tévét akar nézni, pedig az a szabály, hogy reggel fél nyolc előtt nincs tévé.
»Vannak pillanatok, néha napok, amikor azt kívánom, bárcsak ne lenne gyerekem!«
Én csak a teámat szeretném meginni – gyömbéres-barackos mézzel – egyedül, a kedvenc zöld székemben, ami a nappalink közepén áll, a macskánk által megtépázva, akit Max kínoz, ha engem túlságosan elfoglal a játékainak összepakolása.
Max palacsintát akar, és azonnal. Nem akarok felkelni csak azért, hogy palacsintát süssek valakinek, ráadásul úgy, hogy
- ne látsszanak benne vajdarabok (a fiam szerint az furcsa),
- legyenek szimmetrikus körök (mert a fiam szerint csak az a rendes palacsinta),
- csakis kék villával hajlandó megenni, és csakis a kedvenc bögréjéből inni.
Én csak be akarom csomagolni a holmimat, kifeküdni a partra, inni valamit, olvasni egy könyvet, amiben nemcsak pár szó van és sok kép. Aludni akarok egész éjszaka, és meginni a teámat, amíg még meleg.
És persze nagyon rosszul magam érzem ettől, hiszen melyik anyuka nem élvezi a gyereke összes másodpercét? Az első lépéseket, az első szavakat, az első napot az iskolában…
Az első alkalmat, amikor azt mondják, utálnak, mert rommá teszed az életüket azzal, hogy nem veszel nekik új iPhone-t.
»Vannak pillanatok, néha napok, amikor azt kívánom, bárcsak ne lenne gyerekem!«
Akkor, amikor írom az 1500 dolláros csekket a nyári táborra, és azt gondolom, ebből el tudnék egyedül utazni Hawaiira. Amikor vacsorát főzök, és tudom, hogy lesz majd valaki, aki nem eszi meg, mert nem érnek össze a dolgok a tányéron.
Amikor két órán keresztül mosom fel a padlót a narancslé, vagy éppen ki tudja, mi után.
Általában fent vagyok éjszaka kettő és négy között, mert a négyéves fiam szeretne beszélgetni a motorokról, az ember eredetéről vagy arról, hogy hol a hold napközben.
És amikor az ötéves üvöltözik a négyévessel, hogy majd fél nyolckor milyen tévéműsort nézzenek, és egy órán át kiabálnak egymással. Egészen addig, amíg közbe nem avatkozom, és akkor már velem üvöltenek.”
Olvass többet az anyaságról:
- Könnyebbé válik az anyaság, ahogy nőnek a gyerekek?
- Az anyaság nem csupa csillámpóni és szivárvány
- A 100 legjobb dolog az anyaságban
