nlc.hu
Család
Erőszak a gyerekotthonban: két lány is megszökött

Erőszak a gyerekotthonban: két lány is megszökött

Petra és Mária is eltűnt abból a fővárosi gyerekotthonból, amelyről korábban az jelent meg, hogy a nevelők szexuálisan kihasználták a gyerekeket.

Nem az intézet kérésére, hanem csak azután indult belső vizsgálat a szexuális erőszakkal vádolt nevelőotthoni dolgozók ügyében, hogy a jogvédők a nyilvánosság bevonásával fenyegettek – írja a Bors.

A lap szerint a rendőrség jelenleg is keres két kiskorú lányt, akik a budapesti Alföldi utcai nevelőotthonban laktak korábban.

Mint megírtuk, a szexuális zaklatással vádolt dolgozók azt mondják, egy 16 éves nevelt lány és 44 éves barátja bosszúja lehet a mostani ügy, míg a lány kitart állításai mellett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top