Család

Kidobta a kilencedikről a fiát, majd utána ugrott

Kétéves kisfiával együtt vetette ki magát a kilencedik emeletről egy nő Szlovákiában. A nő meghalt, de a kisgyerek túlélte a zuhanást.

Lelki gondjai voltak az ismerősei szerint annak a harminchárom éves nőnek, aki öngyilkossági szándékkal kiugrott a kilencedik emeleti lakásának ablakán még szombaton Trsztenán. Mielőtt kivetette magát, érthetetlen módon kidobta az ablakon a kétéves kisfiát is. Csodával határos módon Radko életben maradt, de édesanyjánál a kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A Parameter szerint két dolog kellett ahhoz, hogy a kis Radko túlélje a kilencemeletnyi zuhanást. Az egyik, hogy nem a betonra, hanem a lépcsőház előtetejére zuhant, ami tompította a becsapódást. A másik, hogy egy 19 éves diák épp arra járt és észrevette a tetőről lelógó lábakat. Gyorsan kimászott a tetőre és lehozta onnan a kisfiút, akit később mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.

A nagyon szerencsés Radko állapota már stabil, csütörtökön lesz kétéves.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top