nlc.hu
Család
Mindennap 6 órát utazik a kislánya gyógyulásáért

Mindennap 6 órát utazik a kislánya gyógyulásáért

Egy négygyermekes dunaharaszti anyuka mindennap 6 órát utazik, hogy autista kislánya megfelelő ellátást kaphasson.

Fekete Tímea legkisebb gyermekével, az autista Ancsival naponta 6 órát utazik, a megfelelő fejlesztés érdekében, Budatétény és Dunaharaszti között – írja a Blikk. Autóval csupán 18 perc lenne az út, de mivel arra sajnos nem futja nekik, az anyuka kénytelen hatalmas kerülővel megtenni az utat. A 17 kilométert vonattal és busszal mintegy 6 óra alatt lehet megtenni.

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

“Az orvosi szakvélemény szerint, a legkisebb, autista gyermekem nem is utazhatna tömegközlekedéssel. Mégis erre kényszerülünk, mert autónk nincs. Csakhogy naponta 6 órát utazom emiatt, a többi gyermekemet pedig már reggel fél 7-kor átviszem a barátnőmhöz, hogy onnan induljanak suliba. Mindenkit nagyon megvisel, és szörnyen csalódott vagyok a helyzet miatt” – panaszolja Tímea.

Egy autó sokat segítene, de megfizethetetlen

A gyerekek apukája kertész, ezért hajnaltól késő délutánig dolgozik – nem tud segíteni az utaztatásban. Mivel pedig Timi gyesen van, részletre sem tudnak autót venni. A budatétényi Beszélj Velem Alapítvány óvodája viszont létszükséglet az autista kislány számára, mert Ancsika rengeteget fejlődött, amióta odajár. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top