nlc.hu
Család
Kitüntették a hős mopszot, mert megmentette családját a tűztől

Kitüntették a hős mopszot, mert megmentette családját a tűztől

A helyi tűzoltóság kitüntetéssel hálálta meg a röfögő, négylábú hős fantasztikus tettét!

Az igazi hősök néha aprók, szőrösek, és csak röfögve tudnak levegőt venni. Mint például Jaxson, a 11 éves mopsz, aki teljes családját megmentette egy elektromos tűztől.

Az állat augusztus 29-én lett figyelmes az egyik konnektorból érkező szikrákra, amik hamar lángokká fejlődtek. A leleményes kutya ekkor – állítólag korábban nem hallott hangszínen – elkezdett eszeveszetten ugatni, hogy így figyelmeztesse egész családját a veszélyre.

Kitüntették a hős mopszot, aki megmentette családját a tűztől

A családfő végül eloltotta a tüzet, és a biztonság kedvéért azért még a tűzoltókat is kihívták. Mikor megtudták, micsoda hőstettet hajtott végre Jaxson, úgy döntöttek, mindenképpen előterjesztik a négylábút Idaho állam helyi kitüntetésére.

Jaxson ünnepélyes díjátadója nemrégiben zajlott le, állítólag ő az első állat, amelyik ilyen kitüntetést kaphatott. 

 

Bár a kutya elégedetten feszít a tűzoltósapkában, és a díj is jól áll rajta, szerintünk azért egy marhakonzervnek jobban örült volna.  

Metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top