Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Család

A két kisfiával hajtott a halálba Brigitta

Egy busszal ütközött egy autó Érsekvadkert és Patak között, amelyben egy anya utazott a két fiával, mindhárman az életüket vesztették. Az édesanya a helyi takarékszövetkezetben dolgozott, és mindenkihez volt egy kedves szava.

Brigi a takarékszö­vetkezetben dolgozott, és ahogy a helyiek mesélik, min­denki ismerte a településen – írja a Bors. A 37 éves anyuka csütörtök délután elhozta az óvodából és a suliból a kisfiait. A válófélben lévő Brigitta és a 7 és 4 éves fiai nemrég költöztek a nő édesanyjához. Oda tartottak az autójukkal, amikor összeütköztek egy busszal.

A Bors információi szerint egy rossz kormánymozdulat okozhatta a tragédiát. Valószínűleg az édesanya valamiért letért az útról, és túlzott kormánymozdulattal irányította vissza a kocsit az útra. Sajnos a mentők már nem tudtak rajtuk segíteni, az édesanya és fiai a helyszínen meghaltak,

Nágel Tamás, a Nógrád Me­gyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: szakértők bevonásával vizsgálják az eset körülményeit. Az anya kocsiját lefoglalták, a roncsot hatósági vizsgálatra elszállították.

Címlap

top