Család

Veszélyes tablettákat dobott ki a gyerekjáték-automata

Pizzériába ült be az anyuka 7 éves kislányával. A kislány a kiállított cukorkás automatából vásárolt magának meglepetés dobozt. Aztán valóban nagyon meglepődtek, amikor az apró doboz nem édességet, hanem tablettákat rejtett.

Az amerikai New Hampshire-ben lakik Courtney, aki 7 éves kislányával az ismert és kedvelt helyi pizzériában vacsorázott az elmúlt péntek este.

Ebben az étteremben is megtalálhatók azok a játékautomaták, amelyekbe Amerikában negyeddollárost, itthon 100 forintos érmét kell bedobni, és a kiesett kis dobozok apró meglepetéseket rejtenek.

Az anyuka a kislánynak három negyeddollárost adott, az első kettő doboz, ahogy az megszokott, pici játékokat rejtett. A harmadikba ugyanakkor igencsak szokatlan meglepetést talált. Először azt hitte, cukorkákat rejt a doboz, aztán amikor kinyitotta, akkor látta, hogy a dobozba tablettákat csomagoltak.

Az étterem tulajdonosa is értetlenül áll az eset előtt, elképzelni sem tudja, mégis hogyan kerülhettek tabletták a gyerekeknek kihelyezett automatába. A gépeket természetesen azonnal eltávolították az étteremből, és a rendőrségnek is jelentették az esetet. Az eddig vizsgálatokból azt máris tudni lehet, a doboz vérnyomást szabályozó tablettákat rejtett.

És ahogyan Courtney fogalmazott, nagyon reméli, más gyerekek sem kóstolták meg a cukorkának látszó gyógyszereket.

Tablettákat dobott ki a játékautomata

(Fox News)

NYERNI SZERETNÉK

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése