“Tudom, hogy milyen egy szociopata, mert együtt éltem eggyel. Ő a nővérem, a neve legyen most Ellen. Ellen mindig egy kicsit sunyi volt. Hétéves korára rendszeresen pénzt lopott apánktól és édességeket emelt el a boltból. Mire 10 éves lett, már bolti szarka lett belőle. Egyszer, amikor haza kellett hozni a rendőrségtől az egyik lopása miatt, találkoztunk az üzlet tulajdonosával, aki teljesen maga alatt volt, mondta, hogy nem így képzelte a napját, hogy egy kisgyereket kell berángatnia a rendőrségre.
A nővéremnek csak bocsánatot kellett volna kérnie, és már el is engedik, de ő inkább letagadott mindent, még akkor is, amikor a táskájából elővették a lopott cuccokat, és a tulaj megmutatta a biztonsági kamera felvételeit. A szüleim csak bólogattak szomorúan, Ellen már többször csinált ilyet. Kitartott a hazugságai mellett minden bizonyíték ellenére. Elég őrjítő volt. Szerintem épp ezt élvezte benne, hogy felidegesíti a körülötte élőket.
Ellen egész pici korától kezdve tudta, milyen sokat érnek a titkok és hazugságok. Zsarolásra és mások manipulálására használt minden lehetőséget.
Már általános iskolában kínozta a tanárait, az egyiküket meg is vádolta azzal, hogy zaklatta szexuálisan az egyik osztálytársnőjét. »Megmondtam a tanárnak, hogy nem nyúlhat hozzá, szerintem megijedt tőlem. Mostantól azt csinálja, amit én akarok« – mondta büszkén. Igaza volt. Nem mertek vele szembeszállni, inkább minden tanár ötöst adott neki mindenre. Ellen világában ez teljesen rendben volt.
Féltem tőle, mert csupa olyat tett, amit én sosem mertem volna, de egyben csodáltam is a vakmerőségéért és kitartásáért. Sok évet elpazaroltam arra, hogy kerestem a jó tulajdonságokat a nővéremben, valami értékeset, ami sosem volt meg benne. Próbáltam őt szeretni úgy, mintha sérült gyerek lenne. De Ellenben nem volt semmi melegség, semmiféle érzelem, ahogy a lelkiismeret nyomát sem fedeztem fel benne.
“A háttérben Ellen, érzelemmentesen” – fotó: Min Lee
Ellen számára én nem a húga vagyok, hanem egy potenciális áldozat, mint mindenki más.
Ez pár éve vált előttem nyilvánvalóvá, amikor kölcsönkért tőlem pár ezer dollárt a költözéséhez. Hat hónappal később felhívott sírva, ami már eleve gyanús volt, mert soha nem láttam még sírni, tudtam, hogy hazudni fog nekem valamit a kölcsönről, amiből még egy fillért sem adott vissza. Előadott egy önsajnáló monológot arról, hogy nem tudja, mit csináljon, mert neki mennyire sok fizetnivalója van, de anyánk nem száll le róla, hogy adja meg nekem a kölcsönt, de közben nincs pénze.
Összeraktam a beszélgetésünk alatt magamban, hogy mi történt. Az elmúlt pár hónapban anyám egyre jobban aggódott a pénzem miatt, ezért mondogatni kezdte a nővéremnek, hogy fizesse vissza a kölcsönt. Ellent idegesítette anyánk nyaggatása, el akarta hallgattatni úgy, hogy ne kelljen megadnia a pénzt, ezért próbálta előadni nekem az áldozatot, hogy elengedjem a kölcsönt. Megdöbbentő volt hallgatni az álsírását. Esküszöm, odaadtam volna neki a pénzt, ha őszinte velem. De nem csak a pénzért csinálta ezt. Imád játszani az emberekkel, át akarta élni a lopás és manipuláció izgalmát, hogy okosnak érezhesse magát és röhöghessen a markába.
Az utolsó dobása, amikor magamban szakítottam vele, még csak ezután jött. Még mindig próbáltam jóban lenni vele, kimutatni a szeretetemet, ezért elvittem egy bevásárlóközpontba, hogy válasszon magának egy ajándékot, amit megvehetek neki. Az első dolga az volt, hogy bevitt egy Louis Vuitton-boltba, és ott elkezdett válogatni olyan cuccokat, amikről jól tudta, hogy nincs rájuk pénzem. Majd ezt megismételte több méregdrága boltban, végül közölte, hogy hagyjuk akkor a jó nevű üzleteket, mert csóró vagyok, és különben is engem mindenki csak megbámul az oldalán, olyan kövér vagyok. Mindezt csak úgy szórakozásból csinálta, egy óra alatt lerombolta az önbizalmam, és azt éreztette velem, hogy totális idióta vagyok. Azóta nem bírom őt visszaengedni a szívembe. Mindig úgy éreztem, hogy őt szeretni olyan, mintha egy feneketlen kútba dobálnám az érzéseimet. Ellen mindig többet és többet akart, de csak azért, hogy még inkább az áldozatává tegyen. Képtelen bármilyen érzelmet viszonozni.
“Ezt látja Ellen, ha rám néz” – fotó: Min Lee
Amikor bemutatta a barátját, Simont, azon kezdtem tűnődni, hogy vajon a környezetében élő embereket figyelmeztetnem kellene, hogy milyen a nővérem valójában.
Hármasban vacsoráztunk, és azonnal megkedveltem a fickót. Kedves volt, jól lehetett vele beszélgetni. Később elmondta nekem, hogy el akarja venni feleségül Ellent, de nem tudja, hogyan kérje meg a kezét apánktól, hiszen tíz évvel idősebb, mint a nővérem. Nem akarta, hogy a szüleim azt feltételezzék róla, hogy behálózta az ő fiatal, törékeny és hiszékeny lányukat. Majdnem az arcába nevettem.
Ellen minden volt, csak nem törékeny. Inkább az a fajta ember, aki két lábbal szeret tiporni mások szívén, mielőtt megeszi őket reggelire. Ha Simon tényleg beleszeretett a nővérembe, akkor nemcsak hogy bajban volt, hanem egyenesen a szakadék felé száguldott. Meg akartam kérdezni tőle, hogy tudja-e, mire képes Ellen. Egyfolytában hazudik, és még én sem tudom, hogy mit dolgozik tulajdonképpen, vagy hogy pontosan hol lakik. Biztos vagyok benne, hogy minden áldozat, aki már volt egy szociopata hálójában, arra biztatott volna ezen a ponton, hogy mondjam el Simonnak, milyen a nővérem, és spóroljak meg pár évet az életéből ezzel. De nem tudtam megtenni. Mélyen belül még nem adtam fel a reményt, hogy képes a szeretetre, talán épp Simon az, akit tényleg megkedvelt. Nem akartam elvenni tőle ezt az esélyt. Tudom, hogy jó szórakozás Ellennek, ha belém rúghat, de nem rúghatok vissza, nem lehetek ugyanolyan, mint ő.”
