Már kamaszkoromban is utáltam, amikor a haverjaim haverjai bemutatkozás helyett azonnal cuppantottak és közben benyögték a keresztnevüket. Hülyén álltam ott kinyújtott kézzel és nem értettem, miért is kell összeborulnom vadidegenekkel. Sokszor ösztönösen hátrább léptem, és megint próbálkoztam a rendes bemutatkozással.
Sajnos, felnőttként is gyakran kerülök olyan helyzetbe, hogy a másik fél nem mutatkozik be, nem nyújtja a kezét, vagy nem néz a szemembe és nem mondja a teljes nevét, csak a keresztnevét. Elnézést, de én ezt utálom. Nekem a szüleim azt tanították, hogy egy ismeretlennek a szemébe kell néznem, határozottan megfogni a kezét és megmondani a teljes nevemet. Ez van, így maradtam, köszi, anyu és apu. A gyerekeim is ezt tanulták, ők is így csinálják, de ezzel szinte ufók a többiek között. Na, mindegy, elkanyarodtam. Illetve nem is, mert a szüleim azt nem mondták, hogy az idegeneket puszilgatni is kell. A családtagjaimnak persze szoktam puszit adni, a gyerekeimet is előszeretettel nyomorgatom, ölelgetem és puszilgatom, de másokat nem szeretnék.
A munkám során gyakran 20-30 emberrel is együtt kell dolgoznom, de nem értem, hogy miért kellene puszilkodnom is velük. Pedig vannak olyan kollégák, akik bemutatkozás után már hajolnak is… Én már évek óta hátrébb lépek és nagyon kedvesen azt szoktam mondani, ne haragudj, de én nem szoktam, és nem is szeretek puszit adni bemutatkozásnál. Néha mosolyognak, néha meghökkennek, de már nem zavar. Annyi év kényszerpuszi után már elmondom, amit gondolok.
Persze, nem állítom, hogy nincs olyan kollégám, akit száz éve ismerek, és nagyon szeretek is, rengeteg dolgot tudunk egymásról, és időnként csak azért is felhívjuk a másikat, hogy tudjuk, mi van a másikkal. Vannak ilyenek, persze. Nekik szoktam puszit adni, sőt meg is öleljük egymást időnként, és ez rendben is van így. Hiszen van mögöttünk egy szeretet–kapocs, abba simán belefér. És vannak olyan barátnőim is, akiket megölelek, ha bajuk van, és akkor is adok nekik puszit, ha aznap másodszor találkozunk. Egyébként elég közvetlen embernek tartom magam, nem irtózom az érintésektől, számtalanszor hozzáérek másokhoz, megsimogatom azt, akit kedvelek. De nem mindenkinek adok puszit, főleg ismeretleneknek nem, és ezt a jogot szeretném is megőrizni magamnak. Itt jegyezném meg, hogy a három puszit is furának gondolom, sose értettem, hogy mire jó. És néha meghökkent, ha egy olyan ember, akit sose láttam, de munka miatt néha beszélünk telefonon, búcsúzáskor azt mondja, hogy puszi.
Én rögtön rávágom, hogy szia.
