Matekórán verte meg osztálytársnőjét a lány

nlc | 2016. December 06.
Az iskolában kezdődött, majd tanítás után a buszmegállóban folytatódott a konfliktus, melynek során fiatal lányok ütötték-verték egymást.

2015 áprilisában egy diáklány tanításra érkezett egy miskolci szakiskolába. Amint bement a tanterembe, egyik osztálytársnője egy korábbi dolog miatt nevetni kezdett rajta. Ezen ő feldühödött, majd egy padot is félredobva odament a sértetthez, pofon vágta, és a haját is megtépte.

Matematikaóra közben aztán a lány ismét felpattant, odament társához, pofon ütötte, és rugdosni kezdte. A verést csak a tanár felszólítására hagyta abba. 

Aznap délután a verekedő lány busszal érkezett lakóhelyére, egy Miskolc melletti kistelepülésre. A buszmegállóban összetalálkozott a délelőtt megvert osztálytársnője testvéreivel. Ők számon kérték rajta az iskolában történteket, majd dulakodás kezdődött a három lány között. Ennek során a földre estek és kölcsönösen ütlegelték egymást.

Az ügyészség mindhármukkal szemben garázdaság bűntette, a délelőtt az iskolában verekedő lánnyal szemben garázdaság vétsége miatt is vádat emelt.

Mivel már mindannyian felnőttkorúak, közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozták velük szemben.

ugyeszseg.hu

Exit mobile version