nlc.hu
Család
Közel ötvenezer gyerek éhezik itthon

Közel ötvenezer gyerek éhezik itthon

A Magyar Tudományos Akadémia legújabb felmérése rámutat arra, hogy sehova sem lépett előre az ország a gyermekszegénység felszámolásában. 2014-ben legalább 36 ezer gyerek folyamatosan éhezett, míg az időszakos éhezők száma elérte a 200 ezret.

Olyannyira nem haladt előre az ország a gyermekszegénység felszámolásában, hogy a Magyar Tudományos Akadémia idén újraindította a Gyermeksegély programot, hogy nagyobb nyilvánosságot kaphasson a gyermekszegénység Magyarországon. Egy 2014-es felmérés szerint országosan legalább 36–54 ezer olyan gyerek volt, akik feltételezhetően rendszeresen nem jutottak elegendő élelemhez, az időszakosan éhezők száma pedig mintegy 200 ezer fő lehetett akkor.

A gyermekszegénység a leghátrányosabb területeken jelentkezik leginkább, ahol a társadalmi hátrányok kiegyenlítését a minőségi szolgáltatásokhoz való hozzáférés területi egyenlőtlenségei is nehezítik – írja a Husz Ildikó szociológus az MTA-nak készített tanulmányban.

Magyarországon minden negyedik gyermek jövedelmi szegénységben él, ami nemcsak európai összehasonlításban, de a posztszocialista országok között is magasnak számít. Különösen aggasztó, hogy a szegény háztartásokban élő gyerekek közel kétharmada tartósan szegény. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top