Család

Meg kellett tanítanom a gyerekeimnek, hogy a halál is az élet része

Szülőként örök dilemma elé kerülünk akkor, amikor egy családtag meghal, és a halálról valamit mondanunk kellene a gyerekeknek. Féltjük, óvjuk őket attól, hogy szembesüljenek a megváltoztathatatlannal. Meg akarjuk kímélni őket a zord valóságtól és a fájdalomtól, pedig nem segítünk nekik azzal, ha úgy teszünk, mintha a halál nem létezne.

Emlékszem, nem tudtam, mi fáj jobban, a férjem kézzelfogható hiánya, vagy az az érzés, hogy a gyermekeim elvesztették az édesapjukat. Nagy veszteséget rótt ránk a sors, mert a férjem társként és édesapaként is nagyon sokat adott nekünk. Boldog és teljességgel teli pillanatokat, ami egybeforrasztotta a családunkat. Azt éreztem, a gyerekekből a veszteség ellenére is életigenlő, erős, a hiánnyal együtt élni tudó embereket szeretnék nevelni, akik élvezik az életet és elhiszik magukról, hogy sok mindenre képesek.

Mert az élet akkor is szép, ha vannak fájdalmak. Ehhez pedig el kellett hinnünk, hogy mi együtt még a legfájdalmasabb dologról is tudunk beszélgetni.

Már amikor a férjem beteg volt, a családban teljes nyíltsággal beszéltünk a betegségről, arról, mit mondtak az orvosok. Nem kezeltük tabuként, mert úgy éreztem, a gyerekeknek is fontos, hogy lássák azt a folyamatot, amiben benne vagyunk, és nem tudjuk, hová vezet.

A gyerekek nagyon érzékenyek, és a nonverbális jelzésekből is olvasnak. Azt is pontosan megérzik, hogy az édesanyjuk nyugtalan. Nem mondhattam azt, hogy nincs semmi baj, mert akkor hazudtam volna nekik, és ők ezt pontosan tudták volna. Arról meséltem inkább, hogy én mit érzek.

Hogy aggódom, hogy szeretnék sok időt az édesapjukkal tölteni, és hogy legszívesebben egyszerre két helyen lennék. A kórházban az apukájukkal, és itthon velük is, mert tudom, hogy bizonytalanságot és félelmet éreznek, szükségük van rám. Arról is beszéltem, hogy én is nagyon félek és tele vagyok kétségekkel. Emlékszem, ez a mondat egy érzelemözönt indított el. Ezután már ők is kimondták a félelmeiket, így nem magányosan, egyedül, hanem együtt, összekapaszkodva féltünk a haláltól, és azt éreztük, együtt sokkal erősebbek vagyunk.

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)
Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Szülőként örök dilemma elé kerülünk akkor, amikor egy családtag meghal, és a gyerekeknek valamit mondanunk kellene a halálról. Féltjük, óvjuk őket attól, hogy szembesüljenek a megváltoztathatatlannal. Meg akarjuk kímélni őket a zord valóságtól, a fájdalomtól, pedig a világ nem egy rózsaszínű habos torta. Nem segítünk azzal, ha úgy teszünk, mintha a halál nem létezne.

A szülők általában azért félnek a halálról beszélni, mert nem tudják, hogyan reagál a gyermekük, és azt sem tudják, hogy ezt a reakciót ők, a felnőttek vajon hogyan kezelik majd. A gyerekeknek egy szülő vagy testvér elvesztése katasztrofális élmény. A beszélgetés azért nagyon fontos, mert egy intenzív kapcsolódási forma, amiben a hiány ellenére egy egységélményt élnek meg a gyerekek. Azt, hogy nincsenek egyedül az érzéseikkel.

Azért is nagyon félelmetes érzés a gyermeknek a szülő elvesztése, hiszen ennek kapcsán felerősödik bennük a saját életük miatti teljes kétségbeesés és szorongás is.

“Én erről hallani sem akarok!”

A beszélgetés sem megy minden esetben zökkenőmentesen, mert van, hogy a gyerek nem képes elfogadni a valóságot, hárít, tagad, hallani sem akar arról, hogy apa vagy anya meghalt.

Így volt ez nálunk is.

A két nagyobb lányommal tudtunk beszélni az édesapjuk haláláról vagy az édesapjukkal kapcsolatos emlékekről, de a legkisebb mindig tüntetőleg kivonult a szobából, és azt mondta:

Na, én ezt nem hallgatom! Ha apát emlegetitek, akkor én nem jövök ide közétek!

Az iskolából sem akart hiányozni, az édesapja halálát követő nap citromsárga felsőben indult el reggel. Két évig a kicsi lányom egyáltalán nem volt hajlandó beszélni az édesapjáról. Két év volt, amíg nem hallottam a csilingelő kacaját. Aztán egyszer csak váratlanul megkérdezte, hogy: “Ugye, apa szerelte össze a bútorokat a szobámban?” – ekkor tört meg a jég, attól kezdve már ő akart beszélgetni.

A keleti kultúrákban az élet és a halál elválaszthatatlanok, éppen ezért a halál fogalma már kisgyermekkorban tudatosul. A mi kultúránkban azonban sajnos a halálról beszélni tabu. A halál témájával kapcsolatban a szülők sokszor úgy érzik, hogy hallgatniuk kell. Leginkább azzal érvelnek, hogy amiről nem tudnak a gyerekek, az nem árthat nekik. Ám amiről a gyerekek nem tudnak, azzal kapcsolatban fantáziálnak és kitalálnak dolgokat. Azonban ezek a kitalációk a valóságnál sokkal félelmetesebbek, és erősen különböznek a felnőttek halálfogalmától.

Nem mindig gyógyír a mese

Sokszor a szülők találnak ki mítoszokat annak érdekében, hogy megnyugtassák a gyerekeket, vagy enyhítsék a halállal kapcsolatos félelmüket. Ez azért nem jó, mert ezekkel a fals mítoszokkal a szülő a saját félelméről tesz tanúbizonyságot, és ezzel felerősíti a gyermek halálfélelmét.

“Megígérem neked, hogy soha nem fogsz meghalni, hanem majd felülsz a szivárványra, és ott lógatod boldogan a lábad. Akkor jössz vissza majd, amikor csak akarsz. Jó lesz?” – nyugtatja a kislányát egy anyuka.

Egy másik szülő:

“Édesem, igen, mindenki meg fog halni, de én tudom, hogy te soha nem halsz majd meg.”

Ha szülőként eddig tabuként kezeltük a halált, és hirtelen elhatározzuk, hogy ideje rendbe tenni ezt a témát, és elkezdünk direkt módon beszélni róla, az is zavart okozhat a gyermekben.

Meg kellett tanítanom a gyerekeimnek, hogy a halál is az élet része

A halálról olyan ütemben és módon kell beszélni gyermekeinkkel, amilyen tempóban ők azt képesek befogadni. Leginkább a kérdéseikre adott hiteles válasz az, ami segít a gyermeknek abban, hogy elfogadják a halált.

Már egészen kicsi kortól kezdve érdemes beszélgetni a halálról, egyszerű kijelentő mondatokkal, amit a gyermek is értelmezni tud. Például: “Az állatok is meghalnak. Minden, ami él, egyszer meghal.” Vagy: “Ez a csirke már nem él. Látod? Ilyen, mikor egy állat meghal.”

Vannak gyerekek, akik a legtermészetesebb módon felteszik a halállal kapcsolatos kérdéseiket. Ez fontos fejlődési állomás, hiszen azt jelenti, hogy foglalkoztatja őket a halál gondolata. Ekkor érdemes a szülőnek reaktívnak lenni, és beszélgetnie a kicsivel a halálról. 

Annak idején mi is megtapasztaltuk, hogy a kicsi lányunkat foglalkoztatja a halál gondolata. Amikor a középső lányom kétéves volt, az édesapjával sétáltak a kertben, és gyönyörködtek a buja növényzetben. A kis Eszti egy idő után már némán sétált, komoran elgondolkozva, láthatóan nagyon foglalkoztatta valami. Egyszer csak megszólalt, és megkérdezte az apukájától: “Apa, mi lesz velem, ha egyszer »széttörök«, és már nem leszek? Hová lesz a kis Esztike?” Ezek után a levelek hullásáról, a kis állatok haláláról beszélgettek, és a kislányom szívta magába a szavakat, kérdései voltak, és láthatóan késztetést érzett, hogy elhelyezze magában a halál gondolatát.

A gyerekek már korai életszakaszukban megértik, hogy az élet megszűnik a halállal, és hogy ez rájuk is vonatkozik. Az egyik legfontosabb fejlődési feladatuk, hogy a halállal kapcsolatos tehetetlenséget és a saját megsemmisülésükkel kapcsolatos félelmeiket leküzdjék. Nekünk, szülőként egy nagyon fontos feladatunk, hogy a fejlődés különböző állomásain átsegítsük őket annak érdekében, hogy majd felnőttként a halálhoz természetes és egészséges módon tudjanak viszonyulni.

A cikk szerzője Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, pár- és szexuálterapeuta. A Babes – Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán végzett, mint pszichológus. A Magyar Családterápiás Egyesület család- és párterápiás képzését követően a Semmelweis Orvostudományi Tudományegyetem posztgraduális képzésén tanult szexuálterápiát. Tagja a Magyar Családterápiás Egyesületnek és a Szexológiai Tudományos társaságnak, valamint a Magyar Szimbólumterápiás Egyesületnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése