nlc.hu
Család
Egyre több a sajátos nevelési igényű gyerek

Egyre több a sajátos nevelési igényű gyerek

Hirtelen ugrott meg a sajátos nevelési igényű gyerekek száma a 2016/2017-es tanévben.

Egy év alatt több mint 4700-zal nőtt a sajátos nevelési igényű gyerekek száma, és ezzel az idei tanévet már több mint 88.300 ilyen diák kezdte el – közölte a Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) adataira hivatkozva. 

Az elmúlt öt évben évente legfeljebb ezerrel nőtt a sajátos nevelési igényű gyerekek száma. 2012-ben mintegy 81.100 ilyen tanuló kezdte a tanévet, 2015-ben 83.600, ám az idei, 2016/2017-es tanévre a létszámuk 88.300-ra ugrott.

A lap által megszólaltatott szakértő, Csordás Anett, a Lépjünk, hogy léphessenek! közhasznú egyesület vezetője tapasztalatai alapján nem látta indokoltnak a növekedést, ezért úgy vélte, hogy esetleg statisztikai indoka van az eredménynek. Hozzátette, hogy amennyiben valós növekedésről van szó, akkor elképzelhető, hogy ahhoz az oktatási rendszer hiányosságai is hozzájárulhattak.

Sajátos nevelési igényű a köznevelési törvény szerint az a tanuló, akinek szakértői bizottság szerint valamilyen fogyatékossága van, halmozottan fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarban szenved, például autista.

Az Emmi idei tanévre vonatkozó adatai alapján az általános iskolába járó sajátos nevelési igényű gyerekek kevesebb, mint 70 százalékát oktatják integráltan.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top