Egy egyedülálló, kétgyermekes anyuka, Kelly Chatcart Lewman nehéz anyagi helyzetbe került, miután két állása közül elveszítette az egyiket. Hogy fizetni tudja a számláit, az interneten áruba bocsátotta számos tárgyát, többek között a konyhaasztalát, illetve 40 éves, egyedi készítésű rongybabáját is, melyet még a 7. születésnapjára kapott.
Majd’ megszakadt a szíve, hogy meg kell válnia a számára rendkívül kedves babától, ám úgy érezte, hogy ezt kell tennie. A babára több ajánlat is érkezett, ám a vevők nem akarták maguknak a tárgyat: volt, aki 5, más akár 20 dollárt is fizetett volna azért, hogy az asszony ne adja el a babát.
A bajba jutott családanya esetére rengetegen felfigyeltek, több új barátra is szert tett, akik igyekeznek segíteni neki. Valaki kifizette a vízszámlájának az egyik felét, majd egy másik jótevő a másik felét is.
Kelly végül megtarthatta a rongybabát. Mostantól arra is emlékezteti, hogy vannak még jó emberek.
Forrás: kirotv.com / Facebook