Száraz Sándor egykori budapesti sakkfőtitkár, sokszoros magyar sakkbajnok sokáig elismert sportoló volt, de jó ideje a hajléktalanság peremén tengődik. Egyszobás kőbányai lakásában embermagasságig vizes a fal, ezért szekrény híján a halomban álló holmik alaposan bepenészedtek. Sándor a sakk után évekig parkolóőrként dolgozott, az utóbbi időben pedig ingatlanirodák hirdetéseit ragasztja ki Budapest utcáin. Néhány óra alvás után hajnalban ébred, villamosra száll, és megállás nélkül rója a kilométereket.
Közben pedig segítői akadtak. Judit például nyolcéves fiát vitte Sándorhoz, hogy a mester megtanítsa a sakk fortélyaira. Olyan szinten tanította meg Sándor a fiút sakkozni, hogy ma már sokszor fejben, sakktábla nélkül játszanak. Misó már tizenhat lépést képes sakktábla nélkül, fejben tartani. Sándor szerint „egy zseni a gyerek”. Korábban oktatott sakkot, jó érzéke van mind a tanításhoz, mind a gyerekekhez.
A férfi életében az elmúlt egy évben lényeges fordulat következett be. Mert nemcsak munkát kapott, hanem Misót az unokájának fogadhatta. Juditék rendszeresen hívják lakásukba a kedves férfit. Annak ellenére, hogy több barátjuk van, a legszívesebben Sándorra bízzák a kisfiút, ha épp dolguk akad.
Az is óriási változás a férfi életében, hogy már nem gyertyafény mellett kell töltenie az estéit. Lakásába visszakötötték az áramot, újra beüzemelhette a tévét. Az egykori sakkmestert néhány hónapja egy másik férfi is megtalálta, aki felajánlotta, segít neki önéletrajzot írni. A sakk után egykor a Nemzeti Sport szakírójaként dolgozott a lecsúszott férfi, de környezetvédelmi újságnak is írt. Önéletrajza fölkerült az internetre, bizakodik, hátha olyasvalaki olvassa majd, aki tudásához méltó munkát kínál neki – írja az Abcúg.
Sándor, fogadott unokájával, Misóval sakkozik (fotó: Hajdú D. András)
