Család

Szigorodik a szülőtartás

Már nem csak a szülők perelhetik be a gyereküket szülőtartásért januártól. Változnak a házi gondozás feltételei is.

Eddig kizárólag a szülő perelhette be a gyerekét azért, ha az nem gondoskodott róla, januártól viszont már az a magánszemély vagy intézmény is pert indíthat a felnőtt gyermek ellen, aki helyette gondoskodik a szülőről – írja a Magyar Nemzet.

A lap felhívta a figyelmet arra is, hogy az ingyenes vagy olcsón elérhető házi gondozás feltételei is szigorodnak. Míg eddig  napi 1-4 óra közti ellátásra lehetett jogosultságot szerezni, januártól a szerződésben már nem szerepel, hogy kinek hány óra jár. Ezzel a legrosszabb állapotban lévő idősek veszítenek a legtöbbet. Nem lesz azonban könnyű dolguk a gondozóknak sem, hiszen rájuk több beteget oszthatnak ki az eddiginél. 

A pénzért igénybe vehető házi gondozást ugyanakkor bárki kérheti majd, aki meg tudja fizetni, függetlenül attól, hogy az állapota szükségessé teszi-e.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése