10 évvel ezelőtt, alig néhány nappal azután, hogy életet adott ikerlányainak, a kínai édesanya lemondott gyermekeiről, veleszületett szívrendellenességük miatt. A lányok egy rövid időre állami gondozásba kerültek, ahonnan kis idő múlva mindkettőjüket amerikai családok fogadták örökbe. Gracie-t a washington Richlandben élő Rainsberry család, míg testvérét, Audrey-t a wisconsini Doering család. Egyik család sem tudott arról, hogy gyermeküknek van egy ikertestvére, ezért a két lánynak közel tíz évet kellett várnia arra, hogy újra találkozhassanak.
“Nehéz megfogalmazni, de amíg nem tudtam, hogy van egy ikertestvérem, folyton egyfajta hiányérzetem volt” – nyilatkozta a Good Morning Americának Audrey, majd hozzátette, mióta először beszélt Gracie-vel, újra teljesnek érzi az életét. A két lány egyébként egy véletlennek köszönhetően talált egymásra tavaly decemberben.
“Minden akkor kezdődött, mikor Audrey egy hugicát kért idén karácsonyra” – magyarázza Audrey anyukája, Jennifer Doering, majd hozzátette, a kérés hatására döntötte el, hogy utánajár Audrey születése körülményeinek. “Kutakodás közben belefutottam egy fotóba, amin mindketten szerepelnek.”
![10 év után találkoztak a születésükkor elválasztott ikerlányok 10 év után találkoztak a születésükkor elválasztott ikerlányok](https://nlc.hu/data/cikk/20/195193/1.jpg)
Jennifernek ezután sikerült kinyomoznia azt is, kik fogadták örökbe lánya testvérét, sőt fel is kutatta a családot. Gracie nem sokkal karácsony előtt tudta meg a hírt, hogy van egy ikertestvére. Az ikrek ezután FaceTime-on beszélgettek először, és egész mostanáig vártak arra, hogy személyesen is találkozhassanak.
A nagy találkozásra a napokban, a Good Morning America című műsor stúdiójában került sor. Mondanunk sem kell, szem nem maradt szárazon, mikor a két kislány végre megölelhette egymást:
Olvass még többet ikrekről az NLCafé oldalán:
- Félelmetes hasonlóság: 23 fotó egypetéjű ikrekről
- Hazamehettek a Debrecenben született négyes ikrek
- Íme a világ legkülönlegesebb ikerpárja – videó