Család

A narancssárga férfi döntött a nők testéről

A világtörténelem legnarancssárgább elnöke egyik első intézkedéseként egy tollvonással olyat tett, ami potenciálisan egy csomó nő életébe kerülhet Amerikában és világszerte.

Akkora közhely, hogy a stílus maga az ember, hogy az alternatív tények adják a másikat. Donald Trump esetében azonban sajnos kénytelen vagyok ezt leírni és szomorúan belátni, hogy betonszilárd igazságról van szó. Ez a 70 éves szoláriumhuszár addig bömbölt sértődött napközisként, amíg csak sikerült neki meghackelnie az amerikai választást.

Nem, most nem az orosz vonalra gondolok, pusztán arra, hogy valójában még a konkrét választás napján sem gondoltuk volna, hogy ebből a leszázalékolt reality-szereplő bohócból amerikai elnök lesz. Ez nem csak afféle libsi mainstream médiaspin, hanem ezt ő maga is elmondta a szájával, szóval innentől nála tessék keresni a Soros-féle pénzeket!

Már a beiktatása napján látszott, hogy ez az értelmes beszédre is képtelen, rossz madárijesztő-paródia elnökként is hű marad önmagához, amennyiben szarik ez magasról a protokollra, etikettre, de leginkább a józan észre is. Mi mással lehetne magyarázni, hogy a világ legnagyobb hatalommal járó pozíciójába emelkedve az egyik legnagyobb problémája az volt, hogy a mocskos sajtó hazudik, amikor azt mondja, hogy nem az ő beiktatásán voltak a legtöbben a világon. Mindezt annak ellenére, hogy betonszilárd adatok és fotók bizonyítják, hogy még annyian sem voltak kíváncsiak rá, mint a kis Bush második körére 2005-ben, pedig ugye…

Hol vannak a nők?!? Ja várj, tudom, a konyhában...
Hol vannak a nők?!? Ja várj, tudom, a konyhában…

Itt van ez a hivatalos fotó, ami önmagában szomorúbb, mint az elnöki tanácsadóvá avanzsált pikírt házmesterasszony, Kellyanne Conway bármelyik szánnivaló megnyilvánulása (lásd még: alternatív tények), Sean Spicer sajtószóvivő izzadt tenyérrel kamerába kiabált hazugságaival megszorozva.

A képen az látható, ahogy az USA 45. elnöke első munkanapján csapágyasra járatja az elnöki töltőtollat, amellyel három rendkívül fontos elnöki rendeletet ír éppen alá. Az elsővel a Csendes-óceáni Partnerségből (TPP) léptette ki Amerikát, a másodikkal pedig befagyasztotta a szövetségi szerveknél az új munkaerő felvételét.

Ezek lényeges dolgok, főleg a TPP, de most nem erről szeretnék ejteni pár szót. A harmadik rendelet, amit ez a 70 éves fehér férfi aláírt, megakadályozza, hogy olyan civil szervezetek szövetségi vagy külföldi pénzekhez jussanak, amelyek abortusszal kapcsolatos felvilágosítást végeznek. Ez amúgy egy olyan rendelkezés, amit még Ronald Reagan idejében hoztak meg, amit aztán az érkező elnökök pártállásuktól függően vontak vissza vagy léptettek újra életbe. Röviden: a demokrata Clinton és Obama visszavonta, a republikánus Bush elnökök és most Trump újra aláírta, mindezt ráadásul az abortuszt legalizáló Roe v. Wade legfelsőbb bírósági döntés 44. (!) évfordulója után egyetlen nappal.

BRÁVÓ Donald!

Tényleg nem volna ennél fontosabb dolga az USA újonnan megválasztott elnökének, mint legott rendelkezni egy jót a nők testéről?! Ezen a ponton pedig térjünk vissza rá, hogy miért rendkívül szomorú a fenti fotó: egy 70 éves fehér férfi 7 darab másik fehér férfi társaságában elnöki rendeletet ír alá erről. Nem bocsátja a kérdést nyilvános, de pláne társadalmi vitára, kuss a neve a Kongresszusnak, a Szenátusnak, de legfőképpen kuss a nevük a nőknek, úgy emberileg, mint szakmailag, mert hát, hogy jön ahhoz a sok büdös szuka, hogy majd ők azt tudják, hogy mi nekik a jó?

Eleve, a konyhából ne okoskodjon ki a fehérnép, mert még a végén ki lesz rúgva deportálva lesz Guantanamóra, aztán majd két waterboarding között gondolkodhat rajta (höhö, nők, gondolkodnak, óriási!), hogy legközelebb majd az evésen kívül kinyitja-e a száját, hacsak nem házastársi kötelességei teljesítése közben teszi mindezt. Tessenek példát venni a beiktatáson több százmillió ember szeme láttára többször is becsicskított Melania Trumpról, ő az új first lady, majd ő megmutatja, hogy az asszonynak mi a dolga.

Melania Trump megmutatja, mi a dolga a nőknek...
Melania Trump megmutatja, mi a dolga a nőknek…

A hőbörgésen túl, álljon itt néhány szomorú adat is, amit ez a mandarinszínű rinocérosz aláírásával szentesített. A két legnagyobb családtervezéssel foglalkozó szervezet, amelyek eddig részesültek amerikai támogatásból, az International Planned Parenthood Federation, illetve a Marie Stopes International (MSI). Utóbbi várakozásai szerint a most ismét életbe léptetett rendelkezésnek köszönhetően világszerte megugrik majd az anyák életét is veszélyeztető illegális beavatkozások száma.

“Drámaian meg fog nőni az anyai halandóság, mivel egyre többen fognak illegális megoldásokhoz folyamodni” – mondta Marjorie Newman-Wiliams, az MSI nemzetközi projektjeinek igazgatója, hozzátéve, hogy évente körülbelül 2,2 millióval több abortuszt végeznek el világszerte, ebből az igazgató szerint nem kevesebb, mint 2,1 millió lesz potenciálisan életveszélyes.

Tegyük ide a Stanford egyetem húsz országra kiterjedő, az Egészségügyi Világszervezet által 2011-ben publikált kutatás eredményét is, amely kimutatta, hogy miután George W. Bush korábbi amerikai elnök ismét visszaállította az abortusszal kapcsolatos felvilágosításokra szánt pénzek tilalmát, az abortuszok száma 40 százalékkal (NEGYVEN százalék!) emelkedett, a fogamzásgátlás mértéke csökkent, annak az esélye pedig, hogy valakin nem biztonságos abortuszt hajtsanak végre több mint a duplájára nőtt.

Ez is egy beszédes kép, mintha csak egy bántalmazó kapcsolat áldozatát támogatnák Obamáék
Ez is egy beszédes kép, mintha csak egy bántalmazó kapcsolat áldozatát támogatnák Obamáék

Ez igen Donald, Make America Great Again! Tényleg, csak így tovább. Főleg, mert ugye, gondolom azért is írtad alá ezt a szemetet, mert olyan hihetetlenül családszerető, istenfélő ember vagy, aki még véletlenül sem rendezne pisilős orgiákat orosz kurvákkal, de még annyira sem mondana olyanokat, hogy egy nőnek egyszerűen alá kell nyúlni, és ha az ember gazdag (vén fehér gyökér), akkor azt tehet az alaposan megmarkolt asszonyállattal, amit csak akar.

Isten áldja Amerikát!

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top