Család

A halálba menekült a gyógyíthatatlan beteg idős házaspár

Balatonalmádiban élt az idős házaspár, kedden úgy döntöttek, véget vetnek életüknek. A férfi megfojtotta gyógyíthatatlan beteg feleségét, majd önmagával is végzett.

Jutka néni és Janó bácsi sok évtizede teljes harmóniában, szeretetben élt. A helybéliek csodájukra jártak, amikor látták őket kézen fogva sétálni, vagy ennyi együtt töltött év után is elmélyedve beszélgetni. A tündérmese január 31-én szörnyű véget ért. A Blikk úgy tudja, a férfi párja kérésére megfojtotta szeretett feleségét, majd a lelki és fizikai fájdalmak elől maga is a halálba menekült.

A szomszédok elmondása szerint az idős asszony nagyon súlyos Parkinson-kórban szenvedett, a gyógyíthatatlan betegség már a végstádiumához érkezett. Pokoli fájdalmakkal küzdött épp úgy, mint az idős férj, akit a rák támadott meg. Hallomásból tudták, Jutka néni jó ideje kérte férjét, vessen véget szenvedéseinek. János pedig annyira szerette az asszonyt, hogy teljesítette a fájdalmas kérést.

A házaspár holttestét gondozójuk találta meg, aki értesítette a rendőrséget. A helyszíni és halottszemle, valamint a nyomozás jelenlegi adatai igazolják, az idős férfi megölte feleségét, majd saját magával is végzett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése