Nem voltak felkészítve a tanárok az új tantárgyra

nlc | 2017. Február 02.
A tavaly szeptemberben új tantárgyként bevezetett komplex természettudomány tantárgy komoly fejtörést okozott a tanárok nagy részének.

A tanárok többsége nem volt felkészülve a komplex természettudomány oktatására  írja az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) felmérése alapján a Magyar Hírlap.

A felmérés azt vizsgálta, hogy miként oldották meg a tanárok a szakgimnáziumokban 2016 szeptemberében új tantárgyként bevezetett komplex természettudomány tanítását az első időszakban.

A tanárok nagy része nehezen boldogult a feladattal, a jelenségek különböző tudományterületek összekapcsolásával történő értelmezését igénylő tantárgyat többnyire továbbra sem tematikus, hanem tantárgyi bontásban oktatják.

A felmérés szerint “az általános szemlélet- és módszerváltáshoz valószínűleg intenzív szakmai továbbképzésekre és hosszabb előkészületekre van szükség. A kezdeti bizonytalanság és a megvalósításban kapott nagymértékű szabadság megélhető egyfajta sokként is, ugyanakkor izgalmas szakmai kihívást is jelenthet az érintett intézmények és a pedagógusok számára, a válaszok szerint mindkettő jellemző”.

Az OFI tavalyi online kérdőíves felmérése az intézet honlapján olvasható. Az online kérdőíveket több mint ötszáz olyan, fizika-, kémia-, biológia-, földrajztanár töltötte ki, aki szakgimnáziumban heti három órában komplex természettudomány tantárgyat tanít. A tervek szerint a tanév második felének tapasztalatait is összegzik majd. 

 

Exit mobile version