nlc.hu
Család
Vádat emeltek az apa ellen, aki halálosan megrázta kisfiát

Vádat emeltek az apa ellen, aki halálosan megrázta kisfiát

Gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés és halált okozó testi sértés miatt vádat emelt a gyermeke halálát okozó recski apa ellen a Heves Megyei Főügyészség.

A férfi 2015-ben Mátraderecskén 18 éves élettársa szüleinél lakott, ahol akkor még egyetlen kisgyermeküket nevelték. A kislányt először három hónapos korában vitték orvoshoz koponyaűri vérzéssel, majd két hónap múlva hasonló okok miatt újra kórházba került. A gyermek állapotát az orvosok stabilizálták, majd hazaengedték.

Később az apa megnyugtatni akarta a síró gyermeket, de amikor a kislányt a kezébe vette, kicsúszott a takaróból és fejjel a padlóra zuhant. Másnap vitték csak kórházba, ahol megállapították, agyzúzódással járó koponyacsonttörést szenvedett, maradandó fogyatékosságot eredményező életveszélyes sérülés miatt azonnali műtétet végeztek el rajta. A gyámhatóság a kicsit ekkor hivatásos nevelőszülőnél, majd az anyai nagyszülőnél helyezte el.

Az apa élettársával Recskre költözött, ahol megszületett a második gyerekük is. Egyik este a kisfiú felsírt, a gyereksírás az apát fölidegesítette, annyira elveszítette a türelmét, hogy durván megrázta a babát. A gyerek feje a szoba egyik berendezési tárgyához ütődött. A halkan síró fiút az apa az ágyba tette, csak hajnalban vették észre, hogy a kicsi nincs jól. Bevitték az ügyeletre, de ott már csak a koponyasérülés következtében bekövetkezett halál tényét tudták megállapítani.

A Heves Megyei Főügyészség vádiratában a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő vádlottra végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top