nlc.hu
Család
50 éve házasok, most elárulják az igaz szerelem titkát

50 éve házasok, most elárulják az igaz szerelem titkát

Azzal a reménnyel vág bele mindenki a házasságba, hogy örökkön-örökké, míg a halál el nem választ, együtt maradunk és boldogok leszünk. Néha máshogy alakul, és nem lesz belőle ásó-kapa. Másoknak pedig fél évszázadnyi együtt eltöltött idő is sikerül. Ők hogy csinálják?

A kérdésre a választ ki más adhatná meg, mint olyan emberek, akik már 50 éve házasok. Ha kitartottak fél évszázadot egymás mellett, akkor csak tudnak valamilyen titkot, amitől jó lesz egy házasság. Laura Fleishman The Lovers című könyvének megírásakor nemcsak a saját nagymamájának és nagypapájának második világháborús szerelmes leveleit tette közkinccsé, hanem azt a tapasztalatot is, amit olyan emberekkel készített interjúiból szerzett, akik már minimum 50 éve házasok. Az interjúk során kialakult egy séma, ami majdnem minden házaspárra igaz volt, három ilyet emelt ki:

1. Tartsd tiszteletben a másik érdeklődését, hobbiját

“David mindig támogatott minden hobbimban, bármi is érdekelt épp, ő azt mondta, hogy hozzam ki magamból a legjobbat benne. Amikor hozzámentem, szinte nem is volt érdeklődési köröm, majd megszerettette velem a zenét, ahogy őt hallgattam gyakorlás közben, miközben mesélt arról, hogy mit ad neki a zene. Azzal, hogy figyeltünk a másik hobbijára, tanultunk tőle, gazdagítottuk egymást, mi magunk is változtunk” – Sheila Newman, 1957 óta házas.

David és Sheila Newman: 1957. április 12-én házasodtak össze.
David és Sheila Newman: 1957. április 12-én házasodtak össze.

2. Számíts rá, hogy a szereteted változik

“Júniusban leszünk 74 éve házasok. Sosem gondoltam a házasságunkra úgy, hogy az éveket számoltam volna, inkább csak jól eltelt időnek érzem. A szerelem, lángolás, romantika nem tart örökké. Úgyhogy azt mondanám, a szeretet átalakul, változik egymás mellett, és ezt fontos elfogadni, és örülni az újfajta szeretetnek mindig” – Dorothy Bolotin, 1938 óta házas.

Joseph és Dorothy Bolotin: 1938. június 16-án házasodtak össze.
Joseph és Dorothy Bolotin: 1938. június 16-án házasodtak össze.

3. Néha amellett találod meg a szerelmet, akitől a legkevésbé várnád

“Az a fajta lány voltam, aki rögtön szerelembe esik. Másnap már ujjongva újságoltam a barátnőimnek a legújabb szerelmemet. Amikor találkoztam Sollal, nem éreztem semmi ilyesmit, azt gondoltam róla, hogy nagyon kedves, jól éreztük magunkat együtt, de semmi több. A barátnőm erre rávágta, hogy »tuti ő lesz az a fiú, akihez végül hozzámész«. És igaza lett” – Gloria Holtzman, 1954 óta házas.

Sol és Gloria Holtzman. 1954. január 16-án házasodtak össze.
Sol és Gloria Holtzman. 1954. január 16-án házasodtak össze.

Az interjúkból az derül ki számomra, hogy nem a filmbeli, lángoló nagy szerelmet kell várnunk, hanem azt a csendes fajtát, ami tényleg kitart egy életen át. Amíg a romantikus téveszméket kergetjük, addig nem leszünk elégedettek akkor sem, ha tényleg életünk párja ül mellettünk esténként a kanapén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top